ACNEWS

Itt a beismerés: hibáztak a mentők, a beteg elvérzett

Fotó: OMSZ/Facebook
Fotó: OMSZ/Facebook
Vajon miért halt meg a vérző beteg, akihez hét és fél órás késéssel érkezett meg a segítség? Az Országos Mentőszolgálat lezárta a vizsgálatot.
Hirdetés
Ad image

Mint arról az acnews is beszámolt, október közepén egy súlyosan vérző beteg órákon keresztül hiába várt mentőre, végül a vérveszteség következtében meghalt. Az ügyben vizsgálatot folytattak az Országos Mentőszolgálatnál, ennek megállapításait a 24.hu ismertette.

A krónikus belgyógyászati osztályon fekvő nő átszállítását többször is sürgette az ott dolgozó, vezető beosztású orvos. Azonnali műtétre volt szükség, ám a vérző beteg csak a mentők értesítése után hét és fél órával jutott el a Honvédkórházba. A budapesti kórházak közötti késedelmes mentőszállítás kapcsán indított belső vizsgálat személyi felelősséget állapított meg. A munkáltatói intézkedések folyamatban vannak – áll az Országos Mentőszolgálat közleményében. Az esettel kapcsolatban azt is közölték, hogy az ügyben felelős munkatársuk mentésirányítói tevékenységre vonatkozó, érvényes szakmai eljárásrendet, szabályzatot sértett meg.

A lap által megszólaltatott egészségügyi szakértő, Kunetz Zsombor úgy véli, a többszöri segélyhívás valószínűleg nem ugyanahhoz a mentésirányítóhoz futott be. Ezért a szakember nem tartja valószínűnek, hogy egyetlen munkatárs hibázott. Szerinte az eset az egész mentésirányítási rendszer hibájára utalhat, és nem egyedi. „Olyan dolgozók ülnek adott esetben mentésirányításban, akik erre a munkára nincsenek jól felkészítve. Elég magas a fluktuáció ebben a munkakörben. Megfelelő mennyiségű személyezettel lehet ezt a rendszert működtetni. Ehhez az kell, hogy tisztességes bérezése legyen az ott dolgozóknak és tisztességes munkakörülményei” – vélekedett az ügyet elsőként nyilvánosságra hozó szakértő.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!