ACNEWS

Izrael szemérmetlenül tagad: Gázában nincs éhezés

Gázai gyerekek várnak az ételosztásra / Fotó: Shutterstock
Gázai gyerekek várnak az ételosztásra / Fotó: Shutterstock
Izrael stratégiai ügyekért felelős minisztere szerint Gázában „nyüzsgő piacok” vannak, ahol gyümölcsöt és zöldséget árulnak.
Hirdetés
Ad image

Az izraeli háborús kabinet egyik tagja azt mondta, hogy Gázában nincs éhínség, és soha nem is volt. Ron Dermer, az ország stratégiai ügyekért felelős minisztere képtelenségnek nevezte az állítást, és azt mondta, hogy az ostromlott területen „nyüzsgő piacokon” árulnak gyümölcsöt és zöldséget.

Ez azután történt, hogy a Világélelmezési Program arra figyelmeztetett, hogy Gáza egyes részein „teljes éhínség” van a nyolc hónapja tartó háborút követő élelmiszerhiány miatt.

Cindy McCain, az ENSZ-ügynökség ügyvezető igazgatója a múlt héten elmondta, hogy gyermekek és felnőttek egyaránt haldokolnak, miután annyira lefogytak, hogy már inkább csontvázra hasonlítanak. Illetve komoly gondok vannak a segélyszállító teherautók térségbe juttatásával.

Dermer azt mondta, hogy a megjegyzések egyszerűen hamisak és a Nemzetközi Törvényszéket is támadta, miután annak ügyésze elfogatóparancsot kért Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Yahya Sinwar Hamász-vezető ellen háborús bűnök miatt.

Dermer a Sky News The World With Yalda Hakim című műsorában nyilatkozott: „Gázában nincs éhínség. Soha nem volt éhínség Gázában. Ez egy hamis történet. Ez egy rágalom, ahogyan most a nemzetközi bíróságon is népirtással vádolnak minket. Nem folyik semmiféle népirtás…”

Azzal folytatta: Gázában nem az oda érkező teherautók jelentik a problémát. Hanem az élelmiszer szétosztása Gázán belül, mert a Hamász ellopja azt. Jelenleg humanitárius segélyekkel árasztjuk el Gázát, és a piacok azt mutatják, hogy az alapvető élelmiszerek ára 90%-kal csökkent…”

Október 7. óta több mint 35 ezer palesztin halt meg Gázában a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium szerint.

Nemrégiben Netanjahu közölte, hogy Izrael nem engedi be az átkelőin keresztül „élelmiszer és gyógyszerek formájában” a humanitárius segítséget Gázába, „mindaddig, amíg túszainkat nem adják vissza”.

Mark Stone, a Sky News amerikai tudósítója szerint a Gázai övezet déli részén vannak ugyan élelmiszerpiacok, de a terület északi részén élők számára túl veszélyes több tucat kilométert utazni a háborús övezeten keresztül, hogy elérjék azokat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés