Petrovics János reggel még integetett és megígérte a feleségének, Mónikának, hogy majd fölhívja. Egyikük sem sejtette, hogy ez volt az utolsó beszélgetésük. A férfi pár órával később már nem élt. Halálos balesetet szenvedett a munkahelyén. János korábban ökölvívó olimpikon volt, aztán segédmunkás lett Hévízen, a felújítás alatt álló Aqua Hotelben. Egy ledőlő fal maga alá temette, esélye sem volt a túlélésre.
„14 évig éltünk együtt, nagy szerelemben. Ugyan nem kötöttünk házasságot, de minden tekintetben az élettársam volt. Bármiben számíthattunk egymásra. Hétfő reggel hat órakor indultam otthonról munkába, előtte persze mint mindig, János megfőzte a kávémat – mesélte Mónika a Borsnak. – Amikor kiértem a házból az utcára, Jani még kilépett az erkélyre, hogy integessünk egymásnak. Utánam is szólt, hogy majd telefonál, de nem telefonált” – mondta a bokszoló gyászoló élettársa.”Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy elvesztettem a páromat. Persze, már voltam bent a rendőrségen, ahol megtudtam, teljes körű boncolásra lesz szükség, de csak néhány nap múlva végzik el. Ki kell deríteniük, hogy János pontosan milyen sérüléseket szenvedett, és mi okozta a halálát” – tette hozzá Mónika.
Állítólag János munkatársa felmászott a létrára, majd néhány pillanattal később, az 5 méter hosszú, 50 centiméter vastag betontömb megindult. „A kollégának sikerült leugrania, a törmelékek viszont a páromat maguk alá temették” – idézte fel a történteket Mónika. Petrovics János a pályafutása során három amatőr magyar-bajnokságot nyert, világbajnokságon vett részt, profiként több magyar és nemzetközi címmérkőzésen lépett ringbe. Barcelonában 1992-ben képviselhette Magyarországot az olimpiai játékokon, a karrierjét 10 győzelemmel és 6 vereséggel zárta, többek között Oscar De La Hoya ellen is meccselt. Petrovics János 53 éves volt.