Wolf úgy véli, a Mercedes és Lewis Hamilton útjai a lehető legjobb időben váltak el, hiszen a csapat számára elérkezett az idő, hogy egy fiatal tehetséggel a csillagosok csapata magára találjon. A hétszeres világbajnok tizenkét szezon és 84 győzelem után búcsúzott a brackley-i istállótól. Idén márciustól a Ferrari színeiben folytatja pályafutását. Hamilton és a Mercedes együttműködése minden idők egyik legsikeresebb pilóta-csapat párosítása volt, ám az elmúlt években az istálló képtelen volt visszatérni a győztes útra. A brit versenyző a 2024-es szezonban két futamgyőzelmet is szerzett Silverstone-ban és Belgiumban. De a szezon hajrájában nehéz időszakokat is megélt. Különösen a brazil versenyhétvégén, amely a csapat számára az idény egyik mélypontja volt.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Sky Sportsnak adott interjújában elismerte, hogy Hamilton távozásának időzítése tökéletes volt mindkét fél számára. „Ez helyes döntés volt mindkettőnk számára. Amikor látod Lewist az első megjelenésein a Ferrarinál, amikor ott áll Enzo Ferrari háza előtt – ez egy ikonikus pillanat. Lewis a stílusérzékével pontosan beleillik ebbe a képbe, és ezt meg is mondtam neki” — fogalmazott az osztrák szakember. Aki szerint a Mercedes most új irányba indul el. Hiszen Andrea Kimi Antonelli csatlakozásával egy teljesen új korszak veszi kezdetét a csapatnál.
„Mi ezzel egy időben egy másik útra lépünk. Újra feltaláljuk magunkat egy fiatal pilótával, mellette pedig itt van George, akiről nem esik elég szó. Egy rutinos, futamgyőztes versenyzőnk van, valamint egy fiatal tehetség, aki most érkezik. Ez mindkettőnk számára frissítés volt” – idézte az f1vilag.hu.