ACNEWS

Jogosítvány nélkül, ittasan vezetett, és a közlekedési szabályokra is fittyet hányt a román sofőr

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.

Hirdetés
Ad image

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy sofőrt, akinek vezetői engedélye sem volt, és segítségnyújtás helyett elment a helyszínről.

 

Helvécia belterületén történt 2022. július 3-án 18 óra 50 perc körül az a közlekedési baleset, amelynek okozója több jogsértésért is felelhet. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Kiskőrösi úton közlekedett egy 23 éves román állampolgárságú – Orgoványon lakó – férfi egy Suzukival. A sofőr a Petőfi Sándor utcai kereszteződéshez érve nem vette figyelembe a részére kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla utasítását, és nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó Renaultnak, ezért összeütköztek. A baleset során mindkét kocsi vezetője, valamint két-két utasuk – köztük egy 9 éves gyermek – megsérült, illetve egy közúti jelzőtábla is megrongálódott – írta a police.hu.

A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a vétkes autósnak érvényes vezetői engedélye nincs, valamint az általa vezetett járművet korábban már a forgalomból is kivonták. A 23 éves fiatal tetézte a bajt azzal, hogy a vele szemben alkalmazott alkoholszonda elszíneződött, azaz kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Ám ezzel nem ért véget a jogsértések sora: a férfi a balesetet követően elhagyta a helyszínt, és nem nyújtott a sérülteknek tőle elvárható segítséget.

A Suzuki sofőrje és utasai nem használták a közlekedés során a biztonsági övet, ezért az egyenruhások külön feljelentést tettek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!