Mint ismert, K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját a bíróság három év és négy hónap börtönre ítélte, miután a férfi egy gyermekáldozat nevében írt meg vallomást. Novák Katalin köztársasági elnök azonban kegyelmet adott K. Endrének, aminek a részletei a napokban láttak napvilágot. Az eset pedig közfelháborodást keltett, olyannyira, hogy tegnap Orbán Viktor alkotmánymódosítást jelentett be.
Elhatárolódott a döntéstől Orbán Viktor
A magyar miniszterelnök Facebookon jelentette be, hogy nézetei szerint egy pedofilnak, vagy azt segítő embernek sincsen kegyelem.
„Kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, de nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel. Van öt gyermekem és hat unokám, ha valakik hozzányúlnának, az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani vagy miszlikbe vágni” – mondta el a videóban Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor egyúttal azt is bejelentette, hogy alkotmánymódosítást nyújtott be a kormány nevében.
Ez lehetővé teszi, hogy „hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson. Ideje rendezni ezt a kérdést.”
A kegyelmi döntés nem vonható vissza. A fenti sorokra a Sándor-palota szinte azonnal reagált.
„A bejelentett Alaptörvény-módosítás a gyermekek még erősebb védelmét szolgálja, ezért Novák Katalin köztársasági elnök jó szívvel fogja aláírni az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt.” – írták a Mandiner megkeresésére.
Az alkotmánymódosítás a lap információi szerint többek között arról is rendelkezik, hogy mit kell tennie a köztársasági elnöknek az olyan, folyamatban lévő kegyelmi kérelmekkel, amelyekben egy kiskorú személy sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében nyújtottak be kérelmet, ahogyan jelen esetben is. Az átmeneti rendelkezések ugyanis egyértelműsítik, hogy a már folyamatban lévő ügyek esetében is alkalmazni kell a kiskorúakat védő, kizáró rendelkezést.
Többen is lemondtak
A tegnapi nap folyamán pedig Novák Katalin 16 főből álló tanácsadói testületéből már hárman kiléptek. Lackfi János és Gundel Takács Gábor egyaránt Facebookon jelentették be lemondásukat, még a tegnapi nap folyamán, ma pedig Tomán Szabina is csatlakozott hozzájuk.
„A pedofília elítélése morális kötelesség. Ez számomra nem kérdés. Mindenféle szigorítás, mely arra irányul, hogy ezt a jogszabály szintjén is a legnagyobb bűnné tegyük, fontos. Aki ezen bűncselekmény elkövetőjét segíti, ugyanolyan bűnös. Kegyelem nem járhat” – olvasható Tomán Szabina bejegyzésében. Az üzletasszony külön kiemelte, hogy „Nem lesz cinkos”, valamint a döntését személyesen is jelezte Novák Katalin felé.
Gundel Takács Gábor posztjában külön kiemelte, hogy vannak ügyek, amiknél a zéró tolerancia elve él. Ilyen véleménye szerint a pedofília is. Külön kiemelte, hogy úgy gondolja, hogy rossz döntés született a kegyelmi kérvény aláírásakor.
Az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását szorgalmazzák. Tüntetést is szerveznek.
Ha Novák Katalin kénytelen lesz idő előtt beadni a derekát és távozni a Sándor-palotából, ő lesz a Smitt Pál után a második köztársasági elnök, aki saját hibájából nem töltheti ki hivatalát.