A július első szombatjára vonatkozó időjárás alapvetően kellemesen alakul: sok napsütésre, kevés felhőre és csapadékmentes időre készülhetünk. A hidegfrontra érzékenyeknél ugyanakkor fejfájás, migrén és fáradtság is jelentkezhet.
Az északi szél fokozatosan veszít erejéből, a legtöbb helyen mérséklődik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul, de a hidegre hajlamos völgyekben ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet.
Sok napsütésre számíthatunk, az égen csak kevés fátyol- és gomolyfelhő jelenhet meg. Eső, zápor nem valószínű, így szabadtéri programokhoz is kedvezően alakul az időjárás szombaton. Az északnyugati szél azonban többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A délutáni órákban 25 és 30 fok közé melegszik a levegő.
A kellemes nyári idő ellenére a hidegfrontra érzékenyek szervezetét megterhelheti a légköri helyzet. A leggyakoribb panasz a fejfájás és a migrén lehet, emellett álmosság, fáradékonyság, tompaság is előfordulhat. Ilyenkor a reflexidő megnyúlhat, a reakciók lassulhatnak, ezért közlekedés közben érdemes fokozottan figyelni.
(via)



