Pedig olyan szépen ki lett találva, hogy Katinka Csillebércen kapjon egy bentlakásos akadémiát. Az ötlet még 2016-ban, a riói olimpián merült fel, a magyar úszónőt az akkori férje, Shane Tusup készített fel. Rajta kívül az öttusázó Vörös Zsuzsa, a kajakos Kovács Katalin is elkészítette az akadémiai szakmai koncepcióját. Azóta Zsuzsáé Székesfehérváron, Kovács Katáé a Velencei-tó partján meg is valósult.
Katinka közben elvált, elmaradtak az eredményei, majd bejelentette, hogy gyermeket vár. Pályázatát beadta a sportállamtitkárságnak, ahonnan most elutasító választ kapott. Eközben három csapatsportágban, a kézilabdában, a kosárlabdában és a fociban is az állam finanszírozza az akadémiák működését – írta a Telex.
„Sajnálatos módon úgy látszik a sportban az egyéni érdekek még mindig megelőzhetik a szakmai érdekeket – írta Katinka dühösen az Instagram oldalán. – Így nem kaptam meg a lehetőséget, hogy az Úszóakadémiámat elkezdhessem. A sportvezetésben sokan a saját pozíciójukat tartják a legfontosabbnak, nem pedig a sport fejlődését.”
„Ez a fajta mentalitás a – véleményem szerint – az úszósportot is károsítja, amit a közeljövőben már érzékelni fogunk. Ezt az idejétmúlt elképzelést, módszert én támogatni nem tudom. Egy mára már bukott érából használt ideológiai rendszert alkalmaznak, ahelyett, hogy az utókor tisztességes, egyenes és progresszív nevelését tűznék ki célul.”
Katinka nyomatékul felsorolta a három olimpiai arany mellett az összes eredményét.
Hosszú Katinka
20-szoros Világcsúcstartó
26-szoros Világbajnok
3-szoros Olimpai Bajnok
35-szörös Európa-bajnok
308-szoros Világkupa győztes
97 nemzetközi érem (EB, VB, Olimpia)
4-szer az év Világ Legjobb Női Úszója
7-szer az év Magyar Női Sportolója