ACNEWS

Kétségbeesetten keresi családja az Egyiptomban eltűnt Évát

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A 41 éves, rossz lelki és mentális állapotban lévő asszony több, mint egy hónapja nem ad magáról életjelet.
Hirdetés
Ad image

Március végén nyaralni indult Hurghadára, majd szinte köddé vált a 41 éves Éva. Hozzátartozói kétségbeesetten keresik az asszonyt, miközben a közösségi médiában egyre többen állítják: rossz mentális állapotban bolyong Hurghada utcáin, iratok, telefon és pénz nélkül.

Az asszony testvére hétfőn, egy segélykérő Facebook-posztban írta le a történteket, miután bejelentést tett a hatóságoknál. Elmondása szerint Éva március 27-én utazott el cseh otthonából, azóta viszont nem tudnak kapcsolatba lépni vele. Mobiltelefonja pedig április 9-e óta nem elérhető – írja a tn.cz.

A cseh rendőrség megerősítette, hogy a hölgy valóban külföldre távozott, ám szeretteinek azóta sincs semmilyen információja arról, hol tartózkodik. A helyi hatóságok felvették a kapcsolatot az egyiptomi kollégáikkal, bár a család eddig még nem kérte hivatalosan a külképviselet segítségét.

A nő állítólag a hurghadai Florenza Khamsin üdülőkomplexumban szállt meg március 27. és április 10. között. Egy ingatlantulajdonos beszámolója szerint utoljára április 9-én beszéltek vele, de már akkor is rendkívül zavartnak tűnt. Számos helyi lakos és vendéglátó egység tulajdonosa is megerősítette, hogy nap mint nap látni vélik őt a város különböző pontjain, főként a Sheraton Street környékén. Éva az információk szerint telefon, pénz és útlevél nélkül kóborol.

Rokonai elmondása szerint az asszony súlyos mentális betegséggel küzd, ezért különösen aggódnak az állapota miatt. Bár az elmúlt hetekben többen megpróbáltak segíteni neki, javasolták, hogy keresse fel a konzulátust vagy forduljon orvoshoz, de ő mindezt visszautasította.

A közösségi médiában megosztott, korábbi bejegyzéseiből kiderül, hogy még indulása előtt érdeklődött a hurghadai pénzváltási lehetőségekről és a bankautomatákról. Minden jel arra utal tehát, hogy az utat önállóan szervezte magának. A család most abban bízik, hogy valaki felismeri őt és pontos hollétéről jelent a hatóságoknak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!