Kiderült, hogy mely boltok lesznek nyitva az ünnepek alatt, azaz ide tudsz elrohanni egy utolsó pillanatos ajándékért. Eszerint december 25. szerda, december 26. csütörtök és január 1-je ünnepnap. Azaz a fő szabályok szerint ezeken a napokon a boltok zárva lesznek.
Azonban vannak kivételek, ahogy mindig! Ilyenek a vendéglátó üzletek, a szálláshelyek, a virág-, az édességüzletek és az üzemanyagtöltő állomások. Ezen kívül a 24.hu összefoglalója szerint a vasúti és buszpályaudvarokon, repülőtereken, illetve a benzinkutakon lévő üzletek mind-mind várják az arra tévedőket.
Az ünnepek között és után pedig többnyire a szokásos menettel fogunk szembesülni, sőt a karácsony előtti utolsó pillanatokban sok helyen hosszabb nyitva tartással várják az embereket. Fontos azonban, hogy se a szenteste, se a szilveszter nem ünnepnap. Így ezeken a napokon elég vegyes a kép arról, hogy mikor, mi lesz nyitva. Annyi azonban biztos, hogy a kereskedelmi törvény alapján maximum délután 2-ig lesznek nyitva az üzletek. De lássuk a boltokat!
Penny
Úgy döntöttek, hogy országosan nyitva lesznek december 24-én, de csak délig. Akik aznap dolgoznak náluk (mintegy 1700 ember), azokat vásárlási utalvánnyal jutalmazzák.
Így alakul az év végi nyitvatartásuk:
- meghosszabbított nyitvatartás december 19-én, 20-án, 21-én és 23-án, amikor a zárás minden üzletükben 21 órakor lesz,
- 22-én viszont a szokásos vasárnapi nyitvatartással készülnek,
- december 24-én, kedden 12 órakor zárnak,
- 31-én, kedden pedig 14 órakor.
Aldi
Az Aldi legtöbb üzlete nyitva lesz december 24-én, azonban csak délig. 31-én is várják a vásárlókat, de csak reggel hét és délután négy között.
Tesco
A Tesco üzletei az évek óta megszokott rövidített nyitvatartással várják a vásárlókat december 24-én, déli 12 óráig. Hozzátették, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlók igénylik az utolsó pillanatos bevásárlás lehetőségét, különösen azok, akik például december 23-án hosszabbított munkaidőben dolgoznak. December 31-én áruházaik egységesen 18 órakor zárnak.
Auchan
December 24-én áruházaik 6–7-kor nyitnak, és csak délelőtt lesznek nyitva, a fogyasztók kiszolgálására és a dolgozókra tekintettel. Saját pékségeik 24-én reggel is sütnek, és a többi részlegre, például a zöldség-gyümölcs osztályra is új áru érkezik.
December 27. és 30. között a szokásos nyitvatartással találkozhatnak a vevők. A hipermarketek pénteken, szombaton és hétfőn áruháztól függően reggel 6-kor vagy 7-kor nyitnak, és 21 óráig várják a vásárlókat, vasárnap pedig áruháztól függően 7 vagy 8 és 20 óra között lesznek nyitva, a szokásos rend szerint. A szupermarketek nyitvatartása ettől eltérő, a honlapjukon tekinthető meg. Szilveszterkor 16 óráig lesznek nyitva az üzleteik.
Spar
A vállalat azt közölte, hogy karácsony előtt egyes szupermarketjeik meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat december 21-én és 22-én. Hipermarketjeik december 20-a és 23-a között reggel 6 és este 10 óra között lesznek nyitva. De előfordulhat, hogy lesznek eltérések az egyes üzletek között. December 24-én délig tudunk majd vásárolni a Spar áruházainak többségében, míg 31-én legalább 14 óráig, de többségében 16 óráig lehet majd vásárolni a Sparban.
Lidl
A szupermarket összes üzlete zárva tart december 24-én. Előző nap, december 23-án viszont meghosszabbított a nyitvatartásuk – 22 óráig. Szilveszter napján 16 óráig tartanak nyitva.
A teljes lista itt olvasható.