ACNEWS

Kirabolták a dunabogdányi templom páncélszekrényét

A dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből pénz és három kegytárgy tűnt el. A rendőrök egy férfit meggyanúsítottak, otthonában jelentős mennyiségű bankjegyet lefoglaltak, a kelyheket keresik.

Hirdetés
Ad image

A dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrényből pénz és három kegytárgy tűnt el. A rendőrök egy férfit meggyanúsítottak, otthonában jelentős mennyiségű bankjegyet lefoglaltak, a kelyheket keresik.

A páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja 2022. június 25-én délután gyanútlanul kinyitotta. A négy nappal korábban betett több millió forint és három kehely hiányzott. A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem rögzítettek külsérelmi nyomot, a riasztót mindig bekapcsolják éjszakára, ezért alappal feltehető, hogy napközben és saját kulccsal nyitották. Miután sorba vették azokat, akiknek van bejárása a sekrestyébe és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be. Otthonát átkutatták, közel 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót lefoglaltak – írta a police.hu.

A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!