Kemény szavakkal bírálta a kötelező oltást Ausztria egyik legismertebb koronavírus-szakértője. Hans-Peter Hutter bécsi környezetorvos a Kuriernek adott interjúban durva hibának nevezte a döntést, amely szerinte sok kárt okozott.
Úgy látja, a járvány a tudományba vetett bizalmat is megtépázta, és ez egy következő világjárványnál komoly gondot okozhat.
Hutter már a bejelentéskor tudta, hogy visszafelé sül el a kötelező oltás
Hutter a járvány idején az osztrák szövetségi kormány tudományos tanácsadói közé tartozott. Jól emlékszik arra a 2021-es novemberi napra, amikor bejelentették a kötelező oltás bevezetését.
„Amikor ezt akkor a rádióban hallottam, rögtön tudtam, hogy ez vissza fog ütni” – idézte fel a Kuriernek.
A fertőzések száma akkor meredeken emelkedett, az átoltottság pedig viszonylag alacsony volt. Hutter szerint érthető, hogy a politika ilyen helyzetben a kötelező oltáson gondolkodott, magát a döntést azonban ma is nagyon kritikusan látja.
„Ez szerintem durva hiba volt” – fogalmazott. Szerinte a kötelező oltás „elhamarkodott lépés” volt, amely nemcsak visszafelé sült el, hanem sok kárt is okozott.
Hutter hangsúlyozta, hogy a lépést kezdettől fogva kritikusan nézte. A Heute kiemeli: szavai kifejezetten a politikai döntésre vonatkoznak, nem a koronavírus elleni oltások hatékonyságára.
A megrendült bizalom egy újabb járványnál visszaüthet
A szakértő szerint Közép-Európában sérült a tudományos intézmények hitelessége, és ez más területeken, például a klímaválság kezelésében is visszaüthet. A hibát abban látja, hogy a tudomány nem magyarázta el eléggé, hogyan születnek az eredmények, és miért vannak köztük eltérő vélemények.
Ezért jobb kommunikációt sürget: a politikai döntéseket érthetően kell megindokolni, különösen akkor, ha komoly korlátozásokkal járnak.
Hutter úgy véli, egy újabb járványra Ausztria szakmailag jobban fel van készülve, mint 2020-ban. Előrelépést lát a vakcinafejlesztésben, a fertőzések nyomon követésében és a szennyvízalapú korai előrejelzésben. A megrendült bizalom miatt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy egy következő világjárványnál sokan szembefordulnak az állami intézkedésekkel.
Egy tanulság szerinte máig hiányzik: a beteg embertársakkal szembeni figyelmesség. Aki maszkot visel a metrón, azt ma is gyakran furcsán nézik, holott más országokban ez már régóta természetes.



