A Sztárban Sztár leszek! versenyzőjét nagyszülei nevelték fel, mivel mindkét szülője lemondott róla.
Szerény körülményeik ellenére a nagyszülők igyekeznek mindent megadni Kökény Dani számára. A fiatal tehetségről édesapja a születése pillanatában mondott le, édesanyja pedig egyéves korában hagyta el. Nehéz sorsa ellenére azonban mindig a maximumot nyújtja a műsorban.
„Amióta elkezdődött a Sztárban sztár leszek!, folyton abban reménykedtem, hogy talán felveszi velünk a kapcsolatot a lányom. És így is történt, írt nekem egy üzenetet, aminek nagyon örültem. Hiszen mindegy, mi történt a múltban, mindentől függetlenül én a lányomat is szeretem” – árulta el a Borsnak Dani nagymamája, hozzátéve: ha a lánya látni szeretné az unokáját, megteheti.
„Minden gyerek kötődik az anyukájához, pláne egy olyan kisfiú, akinek nem volt édesanyja” – állítja a nagymama, amiről azonban Daninak egészen más a véleménye.
Ő ugyanis kissé vonakodik az édesanyjával való találkozástól.
„Nehéz beszélnem az érzéseimről. Nem is szeretnék mondani erről a témáról egyelőre semmit, magam sem tudom, mit gondoljak. Az biztos, hogy nagyon felkavarna érzelmileg, ha édesanyám kapcsolatba szeretne velem lépni. Most száz százalékig a műsorra akarok koncentrálni, és kihozni a legtöbbet magamból”– mondta Kökény Dániel.