ACNEWS

Könyörtelen vérontás vár három megyére a héten

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Budapest mellett Komárom-Esztergom, Pest és Borsod- Abaúj-Zemplén megyékben folytatódik a szúnyoggyérítés a héten.
Hirdetés
Ad image

Folytatódik a szúnyogírtás Magyarországon. Budapest mellett Komárom-Esztergom, Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben is várhatóak légicsapások a hét folyamán. A szakemberek összesen 1700 hektáron irtják biológiai módszerrel a vérszívókat – számolt be az MTI. Az eljárás során egy természetes baktérium által előállított fehérjét tartalmazó szert juttatnak a vízbe, amely kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el. Az Országos Katasztrófavédelem közleménye szerint a csípőszúnyogok tömeges elszaporodásának megelőzése, később pedig a szúnyoginvázió mértékének csökkentése érdekében kiemelten fontos a tavaszi lárvák ellen védekezni. Az elszórtan elhelyezkedő kisebb szúnyogtenyészőhelyek kezelése során terepjáróra szerelt nagynyomású gépekkel, háti permetezővel, valamint csónakra rögzített berendezéssel juttatják ki a környezetbe a szert a szakemberek.

A természetvédelmi területeken még a biológiai módszer is csak külön engedéllyel, korlátozottan alkalmazható. A rovartani szakértők a beavatkozások hatékonysága érdekében folyamatosan vizsgálják a szúnyogok élőhelyeit és felügyelik a kivitelezési munkálatokat. A tájékoztatás szerint Magyarországon mintegy ötven csípőszúnyogfaj fordul elő, ezeknek csak kisebb része támadja az embert. Sok szúnyog nem folyó- vagy tópart mellett él, hanem emberközeli életmódot folytat. Ilyenek az őshonos házi szúnyogok mellett az elmúlt években betelepült inváziós fajok is.

A ház körül összegyűlt kisvizekben fejlődő szúnyoglárvák ellen nem lehet központilag védekezni. Ezért a katasztrófavédelem arra kérnek mindenkit, hogy folyamatosan ürítsék ki a ház körül található, a szúnyogok tenyészőhelyéül szolgáló vízzel teli edényeket, tartályokat, hordókat. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!