Már a búcsúztatására gyűlt össze a család, amikor megmozdult, majd magához tért egy koporsóba fektetett, 15 éves lány Guatemalában. Halálát nem állapította meg orvos: édesapja hitte úgy, hogy már nem él.
A különös eset október 10-én történt a guatemalai Quiché megye El Jocote nevű településén. Yuleidy Ixcotoyac hajnalban rosszul lett, ezért édesapja, Abraham kórházba indult vele. A férfi a helyi TV SAC-nak elmondta: útközben megállt, mert úgy érzékelte, hogy lánya nem lélegzik, és a pulzusát sem találta.
A helyi Prensa Libre beszámolója szerint azonban nem folytatta az utat a kórházig. Halottnak hitte a lányt, koporsót szerzett, majd hazavitte. Yuleidyt nem vizsgálta meg orvos, halálát nem igazolták.
Otthon rokonok, szomszédok és a család vallási közösségének tagjai gyűltek össze a búcsúztatásra. Az édesanya elmondása szerint a koporsó kis ablakának felnyitásakor vették észre, hogy lánya mozog. Yuleidy ezután magához tért és felült. A jelenlévők kinyitották a koporsót, és kiemelték belőle.
Sajtóbeszámolók szerint a lány megszólalt, és vizet kért.
Yuleidy később maga is beszélt a történtekről a TV SAC interjújában. Elmondta, hogy az eszméletvesztés előtt erős mellkasi fájdalmat érzett, majd elájult. Édesapja csodaként élte meg lánya magához térését, a rosszullét orvosi oka azonban az idézett beszámolók alapján nem ismert.



