ACNEWS

Lefejezte magát az MSZP, lemondtak Kunhalmiék

Kunhalmi Ágnes/Facebook
Kunhalmi Ágnes/Facebook
Megtörtént, amire a hazai baloldal várt: lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthy Imre, miután történelmi bukásba vezették az MSZP-t.
Hirdetés
Ad image

Távozik a bukott választás után az MSZP éléről a két társelnök, Kunhalmi Ágnes és Komjáthy Imre. Vagyis lefejezte magát a törpepárt, amelyiknek több társelnöke van, mint százalékban mért támogatottsága. A június 9-ik csúfos önkormányzati és EU képviselői választás után majdnem két hetet vártak a távozással. Miközben a Jobbik és a Momentum elnökei egy napon belül feltették a kezüket és hátraléptek. Kunhalmiék azonban ragaszkodtak a székükhöz. Azt hitték, hogy a nyári szünetben a tagság elnéző lesz a maszatolásukkal. Hát nem. Éppen az övéik követelték egyre többen és egyre nyíltabban, hogy mondjanak le.

„A mai napon lemondtam az MSZP társelnöki tisztségéről” – írta a Facebook oldalán Kunhalmi. Komjáthi Imre a saját közösségi oldalán szintén megírta, hogy ő is benyújtotta a lemondását. Ez a lépés már nem segít az MSZP-n. Hiszen a két elkényelmesedett társelnök jóvátehetetlen károkat okozott a pártjuknak az elmúlt években.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés