Éles hangvételű bejegyzésben támadta Áder János volt köztársasági elnököt Magyar Péter. A miniszterelnök a közösségi oldalán azt írta, hogy szerinte a korábbi államfő jelentős közpénzekből finanszírozott előnyöket élvezett, ezért „közpénzhorgásznak” nevezte őt.
A vita előzménye, hogy Áder János ultimátumot intézett Magyar Péterhez. A volt köztársasági elnök szerint a kormányfő valótlan és törvénysértő állításokat fogalmazott meg vele kapcsolatban, ezért arra szólította fel, hogy hétfőig bizonyítsa állításait vagy kérjen nyilvánosan bocsánatot.
A konfliktus a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján éleződött ki, ahol Magyar Pétert arról kérdezték, miként reagál Áder azon kijelentésére, amely szerint a Tisza által tervezett alkotmánymódosítás és Sulyok Tamás leváltásának lehetősége alkotmányos puccsot jelentene.
A miniszterelnök válaszában azt mondta, érthetőnek tartja Áder felháborodását, mivel a kormány tervei szerint az állam venné át a közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok fenntartását. Magyar szerint ezzel megszűnhetnek azok a pénzügyi konstrukciók, amelyekből a volt államfőhöz köthető szervezetek is részesültek.
A kormányfő azt is kifogásolta, hogy Áder János állami juttatásban részesül, miközben egy felújított szolgálati villát használ, valamint alapítványi tevékenységet is folytat. Magyar állítása szerint a Kék Bolygó Alapítvány működésére az elmúlt években jelentős közpénzek jutottak – írja a 24.hu.
Magyar Péter szerint Áder János kritikái hiteltelenek és nem befolyásolják a kormány terveit. A bejegyzésében használt „közpénzhorgász” kifejezés egyúttal a volt államfő horgászat iránti ismert szenvedélyére is utal.



