Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután mutatja be Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben. A kormányfő szombati Facebook-bejegyzésében az eddigi talán legfontosabb felszólalásának nevezte a költségvetési expozét, amelyben ismerteti a következő évek gazdasági és társadalompolitikai irányait.
Magyar Péter az igazságosság és a fejlődés költségvetéseként hivatkozott a jövő évi büdzsére, amely szerinte Magyarország újjáépítését szolgálja.
„Az igazságosság és a fejlődés költségvetése hazánk újjáépítéséről fog szólni. A NER kedvezményezettjei, az oligarchák, a multicégek és a lobbisták helyett a TISZA-kormány az előző évek kárvallottjaira, valamint a családokra, a magyar vállalkozásokra, a nyugdíjasokra, az oktatásra és az egészségügyre fog több forrást költeni” – írta posztjában a miniszterelnök.
Magyar szerint a költségvetés az állami működés kiadásainak csökkentésével, valamint a milliárdosoktól és a környezetszennyező vállalatoktól történő forrásátcsoportosítással teremtene lehetőséget a többletkiadásokra.
„A 2027-es költségvetés az állam működésén fog spórolni és milliárdosoktól, valamint a szennyező cégektől csoportosít át az eddig magára hagyott milliókhoz. Tesszük ezt úgy, hogy eközben az Orbánék által tönkretett költségvetést stabilizáljuk és az uniós ezermilliárdoknak köszönhetően soha nem látott mértékű beruházásokat indítunk el a lakhatás, a közlekedés és a vízügy területén” – tette hozzá.
A részletes elképzeléseket a miniszterelnök hétfő délutáni parlamenti felszólalásából ismerhetik meg az országgyűlési képviselők.



