„A TISZA-kormány nem enyhít az illegális migrációval szembeni jogszabályi környezeten” – áll Magyar Péter a Facebookon megjelent posztjában. A miniszterelnök bejelentette: a kormány december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon.
Magyar Péter: „Ceuta figyelmeztetés egész Európának”
Magyar Péter a spanyolországi Ceutában történtekkel indokolta a döntést. Beszámolója szerint az Európai Unió afrikai külső határán két nap alatt súlyos határválság alakult ki: egyetlen nap alatt tízezrek próbáltak Marokkóból Spanyolországba jutni, emberek haltak meg a tengerben, a spanyol hatóságoknak pedig rendkívüli erőket kellett mozgósítaniuk.
A kormányfő a helyzet kialakulását a spanyol Legfelsőbb Bíróság egyik döntésére vezette vissza, amelynek következményeit szerinte az embercsempész-hálózatok gyorsan megpróbálták kihasználni.
„Ceuta figyelmeztetés egész Európának” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a migrációs útvonalak akár napok alatt átrendeződhetnek, az embercsempészek pedig folyamatosan keresik a gyenge pontokat.
„Egyetlen jogi rés, egy rosszul előkészített változtatás nagyon rövid idő alatt kezelhetetlen helyzetet teremthet. Magyarország kormánya ilyen kockázatot nem vállalhat.”
Hónapok óta tárgyalnak, de még nincs megoldás
A miniszterelnök az uniós bírságokra is kitért, amelyek megítélését egyértelművé tette:
„Igazságtalan helyzet az, hogy miközben Magyarország és ezzel Európa külső határait is védjük, Európa ezért bírságol minket.”
Közlése szerint a kormány olyan szabályozást akar kialakítani, amely a határvédelmet és az uniós jog követelményeit egyaránt figyelembe veszi.
„Hónapok óta tárgyalunk az Európai Unió intézményeivel egy olyan új magyar szabályozásról, amely hatékonyan védi Magyarország és az Európai Unió külső határát, és megfelel az uniós jognak is” – írta.
Magyar Péter szerint ugyanakkor az uniós intézmények és jogászok egyelőre nem javasoltak olyan megoldást, amely biztosan garantálná, hogy a magyar hatóságok továbbra is kellő szigorral és hatékonysággal léphessenek fel.
Közel húsz országra hivatkozott
A kormányfő szerint az európai politikai környezet jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedben.
„2016 óta nagyon sok víz lefolyt a Dunán és a Rajnán is. Azóta már az uniós tagállamok többsége, mintegy 20 ország a szigorú határvédelem oldalán áll” – fogalmazott.
Erre hivatkozva igazságtalannak nevezte, hogy egy korábbi, eltérő helyzetben született szabályozás miatt büntessenek egy határait védő tagállamot. Érvelésében külön hangsúlyozta a ceutai eseményeket és a szerinte megváltozott politikai, jogi környezetet.
Magyar Péter a hosszabbítás mellett az új rendszer kidolgozására is ígéretet tett:
„Most 2026. december 31-ig meghosszabbítjuk a jogszabályt, és a hátralévő hetekben létrehozzuk azt a jogszerű és működő rendszert, amely egyszerre védi Magyarország határait és a magyar emberek pénzét.”
Bejegyzését azzal zárta: „A feladatunkat el fogjuk végezni.”



