Renner Erikát 2013. március 12-én támadta meg korábbi párja, Bene Krisztián. A Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója elkábította a nőt, majd nemi szervére és annak környékére maró lúgot locsolt. Az orvost 2018-ban jogerősen 11 év börtönre ítélték és örökre eltiltották az orvosi hivatástól. Tegnap a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája váratlanul szabadságra bocsátó végzést adott ki az ügyben.
A lúgos orvosként elhíresült elkövető szabadlábra bocsátásának híre bombaként robbant. A Fővárosi Törvényszék ma közleményben adott magyarázatot annak okairól – írja a 24.hu.
A bíróság által közzétett nyilatkozat szerint a büntetés-végrehajtási bíró saját jogi-szakmai meggyőződése és saját belátása szerint döntött. Hangsúlyozták azonban, hogy a lúgos orvos feltételes szabadságra bocsátásának ügyében született döntés még nem jogerős. Ellene az ügyészség fellebbezést jelentett be.
Szigorú szabadság
A Törvényszék közleményében kifejtette a következőket. Az ügyben eljáró büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátásról szóló végzésében elrendelte az elítélt pártfogó felügyeletét. Valamint előírta számára, hogy az általa elkövetett bűncselekmények sértettjével sem személyesen, sem pedig harmadik személy „igénybevételével” nem léphet kapcsolatba. Továbbá a sértett személyét sértő, őt lejárató tartalmakat sem tehet közzé. Az elítéltet arra is kötelezte a bíróság, hogy a sértett lakásától és munkahelyétől tartsa távol magát. Utolsó magatartási szabályként pedig azt rögzítette a bíróság, hogy az elítélt a feltételes szabadság tartama alatt nem utazhat külföldre.
Ezeket mérlegelte a bíró
A büntetés-végrehajtási bírák a feltételes szabadságra bocsátás kapcsán induló eljárásokban több körülményt is mérlegelnek. Így figyelembe veszik az elkövetett bűncselekményt, valamint a kiszabott büntetést és az abból hátralévő részt. Mérlegelik továbbá az elítélt személyiségét leíró szakvéleményeket, illetve a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartását is. A bíróság közleményének lezárásában hangsúlyozta, hogy az eljáró bíró is a rendelkezésére álló számos adat együttes mérlegelését követően döntött. Kizárólag a vonatkozó jogszabályok alapján és saját belső meggyőződése szerint hozott döntést a feltételes szabadságra bocsátás ügyében.
Az ügyészi fellebbezés elbírálása a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsára vár. E grémium a következő hetekben hozza meg döntését arról, hogy Bene Krisztián szabadon bocsátható-e, vagy sem.