A hazai popzene utóbbi tíz évében nem tapasztalt sikert arat a két 25 éves fiú. Rajongóik több száz kilométert utaznak, hogy láthassák őket, sorra tetováltatják bőrükre a csapat logóját, ráadásul legújabb dalukkal megszólították a régi jampikat is, hiszen a zenészlegendával, Szikora Robival készítettek közös zenét, ami az Úristen címmel jelent meg április elején és 24 óra sem kellett neki, hogy elérje az 1 milliós nézettséget és a YouTube trending trónját. A nagy egymásra találásról beszéltek a fiúk és a rock ’n roll legenda az AcNewsnak.
– Nincs nap, hogy az ember ne futna bele a legújabb dalotokba, minden korosztály oda van az Úristenért. Hogyan született ez a generációkon átívelő produkció?
Marics Peti: Miután megszületett a zenei alap, már tudtuk, hogy ez óriási sláger lesz. Managerünkkel, Varga-Szilágyi Zsolttal kitaláltuk, hogy ezt valahogy el kéne juttatni Szikora Robihoz, mert tökéletesen illene a dalba. Elküldtük hát a dalt Robi kiadójához, azzal a nem titkolt céllal, hogy szeretnénk felkérni egy közreműködésre. Robi még aznap egy végtelenül pozitív visszajelzés kíséretében közölte velünk, hogy – bár nem szokott efféle közreműködést vállalni – velünk kivételt tesz, hiszen tetszik neki a dal ereje és a srácok energiája. Pár napra rá már a stúdióban voltunk Robival, illetve nem sokra rá Dandó Zoltán producerrel már véglegesítettük is a dalt.
Szikora: Átjöttek hozzám, megbeszéltük a koncepciót és teljesen lenyűgöztek a személyiségükkel és a dallal egyaránt. Azonnal igent mondtam. Nem egy ilyen kiművelt, felszínes és hatásvadász dal, azonnal éreztem benne azt az őserőt, amit nem lehet tanulni, ez érzék kérdése. Ez a két fiú tökéletesen érzi a mai korszellemet, a zene a DNS-ükben van, tökéletesen érzik, hogyan kell slágert csinálni. Kicsit a mi rock ’n roll korszakunkat juttatták eszembe az alázatukkal, a lelkesedésükkel és az ösztönös sláger-érzékenységükkel. Épp emiatt tudtunk jól fuzionálni, mindenféle műmájerkodás nélkül.
– Hogy élitek meg, hogy ennyire pozitív a klip fogadtatása?
Valkusz Milán: Marics Peti kétszer sírt örömében. Először, amikor a Roma a BL-ben 4:1-es vereség után tudott 3:0-ra nyerni idegenben, másodjára pedig, mikor meglátta az Úristen fogadtatását és számait. Minden képzeletet felülmúlt. Egy generációs szakadékot tudott a zene áthidalni, kortól függetlenül mindenki az Úristent dúdolja. Elképzelni sem tudtuk volna, a dal első demója után, hogy ide jut ez a történet, mint Robival való kapcsolódásban, mint pedig a közönség fogadtatásával kapcsolatban.
– Nagyon hangulatos klippel örvendeztettétek meg a nagyérdeműt. Mesélnétek a forgatásról? Hogy éreztétek magatokat a közös munka alatt?
Marics Peti: Elképesztően nagy megtiszteltetés volt együtt dolgozni Robival, hiszen a szüleink nagy kedvence, ezáltal zenéi végigkísérték az életünket. Nagyon jó hangulatban telt a stúdiózás, a klipforgatás egyaránt. Milán szülei például kijöttek a forgatásra, hogy találkozhassanak Szikora művész úrral.
Szikora: Nagyon jó hangulatban telt, találkoztunk a srácokkal, sokat beszélgettünk, de az én részemet a Várkert bazárnál vettük fel. Régi Cadillac-kel forgattunk, ami számomra még kellemesebbé tette az egészet. Ami különösen széppé tette számomra a forgatást, hogy a mai, modern világban egy kézben tud összpontosulni minden és egy kis csapattal is lehet minőségi videoklipet csinálni. Régen, a mi forgatásainkhoz kellett 15 kamera, 25 megálló, 300 szereplő, utcalezárások, engedélyek és még sorolhatnám. Most pedig egy kamerával és egy kisebb stábbal leforgattuk ezt a szenzációs klipet! Tudod, a tehetség legyőz mindent! Ez volt számomra ennek a forgatásnak a legnagyobb üzenete.
– Terveztek továbbiakban együttműködni, valamilyen formában?
Szikora: Természetesen, de erről beszéljenek a fiúk!
Valkusz Milán: A napokban a Tv2-ben fogják felvenni a közös dalukat a srácok egy jótékonysági koncertre, illetve már a Robival közösen egyeztetve tervezzük a közös jövőnket. Május 21-én fellépünk az R-Go 40 éves koncertjén, és Robi is feltűnik majd a mi koncertjeinken.
– Végezetül a művész úrhoz fordulnánk. Mi a helyzet Önnel manapság?
Szikora: Pénteken és szombaton lesz a premierje „Az ég tartja a Földet” című musicalemnek, jelenleg is próbálunk, serényen. Jövő héttől pedig ráugrom az R-Go próbákra, hiszen május 21-én lesz a „40 éves R-Go” nagykoncertünk, aminek a Papp László Sportaréna ágyaz meg és Isten segedelmével borzasztó nagy teltház lesz.