2026. ?prilis 10.   |   Zsolt napja

Hirdetés

Meghalt a gyermektestben rekedt olasz nő

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egy Olaszországban élő fiatal nő csapdába esett egy gyermek testében. Elena egy különös betegség folytán örökké gyerek maradt, egészen élete végéig.

Hirdetés

A 18 éves olasz lány egy rendkívül ritka betegség folytán nem tudott öregedni. Elena mitokondriális betegségben szenvedett, amely következtében a felnőttkor kapujában is egy kisgyerek testében ragadt. Elena édesanyja, Adreea a közösségi média felületein dokumentálta a betegséggel vívott harcukat, a fiatal nő halálának híre pedig ledöbbentette a követőiket.

„Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek”

A kislánytestben rekedt fiatal felnőttnél még 2016-ban diagnosztizáltak mitokondriális betegséget – nála először Olaszországban és azóta sem találkoztak az orvosok ilyenfajta DNS elváltozással. Ez a fajta genetikai rendellenesség a hordozóiban jellemzően rohamokat, értelmi fogyatékosságot és ataxiát, vagyis neurológiai betegséget vált ki, amely a megfelelő izomkordináció hiányát okozza.

Sajnálatos módon a kis Elena is így járt, testtömege ijesztően kevés volt, nehezen fejlődött, nem igazán nőtt és számos szerve sem működött megfelelően a betegség okozta komplikációk következtében. Szerencsére ez nem akadályozta a leányzót abban, hogy teljes életet élhessen: híres volt a gondolatairól, valamit a zene, a kreativitás és legfőképp az éltet iránti szeretetéről.

Mindössze 18 esettel találkoztak az orvosok

Elena betegsége annyira ritka, hogy a Journal of Medical Genetics szerint 2020-ig világszerte mindössze 18 esetet ismertek belőle. Az édesanyja, Andreea pénteken tájékoztatta 220 ezer követőjét az Instagramon a kórházban töltött idő alatt a lány állapotáról. Bár a mitokondriális betegségre nincs kezelés, a család bizakodó volt azzal kapcsolatban, hogy Elena egyszer mégis boldog életet élhet.

Elena egy genovai kórházban halt meg. A kikötővárosban, ahol édesanyjával, Andreeával, édesapjával, Paolo Delle Piane-val, testvéreivel, Daniele-vel és Lucával, valamint legfiatalabb testvérével, Vittoriával élt.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés