ACNEWS

Meghalt a volt amerikai elnök, aki visszaadta a Szent Koronát

Jimmy Carter / Fotó: Shutterstock
Jimmy Carter / Fotó: Shutterstock
100 éves korában meghalt Jimmy Carter volt amerikai elnök – jelentette be vasárnap este a róla elnevezett Carter Center. Az Egyesült Államok 39. elnöke békésen, családja körében hunyt el a Georgia állambeli Plainsben lévő otthonában december 29-én.
Hirdetés
Ad image

Ő volt az Egyesült Államok történetének leghosszabb életű elnöke.

Donald Trump leendő amerikai elnök szerint „a kihívások, amelyekkel Jimmy elnökként szembesült, sorsfordító időszakot jelentettek országunk számára, és mindent megtett, ami tőle telt, hogy javítsa minden amerikai életét. Ezért mindannyian hálával tartozunk neki”. Bill Clinton volt elnök szerint Jimmy Carter „azért élt, hogy másokat szolgáljon”, írja a BBC.

Jimmy Carter 1977 és 1981 között volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke a Demokrata Párt színeiben.

Elnöksége második napján Carter elnöki kegyelemben részesítette mindazokat, akik megtagadták a katonai szolgálatot a vietnámi háború idején. Az évek során pedig több külpolitikai eredményt is elért: megállapodott például Panamával a Panama-csatorna átadásáról, és hivatalossá tette az Egyesült Államok kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal – úgy, hogy mindeközben hangsúlyozta a szoros kapcsolat fenntartását Tajvannal. Sikerült megállapodnia Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral a hadászati fegyverrendszerek korlátozását érintő egyezményben, az úgynevezett SALT–II.-ben, amit azonban az afganisztáni szovjet invázió miatt a kongresszus végül nem ratifikált.

De hozzá köthető a Szent Korona visszajuttatása is Magyarországra – amit hangsúlyozottan nem a magyar államnak, hanem a magyar népnek adott vissza az Egyesült Államok a koronázási ékszerekkel együtt. Az erről szóló döntést az akkor még szenátor Joe Biden tolmácsolta Budapesten.

Carter legemlékezetesebb külpolitikai sikere a Camp David-i egyezmény megkötése volt 1978-ban Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menáhém Begín izraeli miniszterelnök között. A megállapodás értelmében Izrael kivonult a Sínai-félszigetről, cserébe Egyiptom – az arab államok közül elsőként – elismerte a zsidó államot. Később mindkét államférfit kitüntették a Nobel-békedíjjal, Szadat ellen azonban a békemegállapodás miatt 1981-ben halálos merényletet követtek el.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!