Hatvankilenc éves korában meghalt Kuna Károly Jászai Mari- és Aase-díjas színművész. A hírt a székesfehérvári Vörösmarty Színház osztotta meg Facebook-oldalán.
A színész hosszú éveken át volt a társulat meghatározó tagja, pályafutása során pedig színházi előadásokban és televíziós produkciókban egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtott. A teátrum saját halottjának tekinti a művészt. A Vörösmarty Színház megható szavakkal búcsúzott a színésztől.
„Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt társulatunk szeretett és megbecsült tagja, Kuna Károly Jászai Mari- és Aase-díjas színművész.
Karcsi hosszú éveken át volt a Vörösmarty Színház társulatának meghatározó tagja. Erőteljes színpadi jelenléte, különleges energiája és emlékezetes alakításai nyomot hagytak mindannyiunkban, akik vele dolgozhattunk.
Távozása nagy veszteség színházunk közösségének. Hálásak vagyunk a közös munkáért, a megannyi emlékért és azért, amit művészként és emberként adott nekünk.
Amit az évek során együtt megéltünk és létrehoztunk, örökre része marad színházunk történetének. A Vörösmarty Színház Kuna Károlyt saját halottjának tekinti. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, szeretteinek és mindenkinek, aki közel állt hozzá. Nyugodjon békében!” – írta a társulat.
Kuna Károly már 18 évesen feltűnt a képernyőn: 1975-ben szerepelt a Déry Tibor regényéből készült Felelet című sorozatban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1980-ban végzett, majd többek között Miskolcon, Kaposváron, Győrben és Székesfehérváron játszott.
A Vörösmarty Színházban olyan előadásokban láthatta a közönség, mint Az egérfogó, a Szentivánéji álom és A Nibelung-lakópark. Robespierre megformálásáért a Stúdió K A Danton-ügy című előadásában 2010-ben fővárosi elismerést kapott. A székesfehérvári társulat elsőként neki ítélte oda a Vörösmarty-gyűrűt.
A színművész a színházi munkái mellett rendszeresen szerepelt televíziós produkciókban is. Többek között a Szomszédok, a Kisváros és a Jóban Rosszban című sorozatokban tűnt fel, az utóbbi években pedig az Egynyári kaland és a Doktor Balaton nézői is láthatták.
Kuna Károly halálával a magyar színházi élet egy elismert művészt veszített el, akinek munkássága a színpadon és a képernyőn egyaránt nyomot hagyott.



