ACNEWS

Elképesztő felirat kerül minden cigarettaszálra

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Fel a szemüveggel!
Hirdetés
Ad image

Ez „világpremier” a dohányzás elleni küzdelemben – közölte büszkén a kanadai kormány.

Kanadában a jövőben ugyanis minden egyes cigarettára és szivarra egészségügyi figyelmeztetést kell nyomtatni. Nyomdafestékkel, hogy még „egészségesebb” legyen (-a szerk).

A figyelmeztetéseket augusztus 1-jétől kell fokozatosan bevezetni. Olyan mondatokat tartalmaznak, majd mint „Méreg minden slukkban”, „A dohányfüst árt a gyermekeknek” vagy „A cigaretta rákot okoz”.

Az illetékes miniszter, Carolyn Bennett szerint Kanada az első ország a világon, amely közvetlenül a cigarettákon vezeti be a figyelmeztetéseket. Ezt „merész lépésnek” nevezte, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a dohányosok számára, hogy elkerüljék az egészségügyi figyelmeztetéseket.

2000-ben már Kanada volt az első ország, amely a cigarettás dobozokon a dohányzás veszélyeire figyelmeztető képeket vezetett be, többek között sérült tüdőt vagy szívet ábrázoló képeket. Azóta a dohányosok száma csökkent.

Az ottawai kormány kinyilvánított célja, hogy 2035-re öt százalékra csökkentse a dohányosok arányát a teljes népességen belül. Jelenleg a kanadaiak mintegy 13 százaléka dohányzik még. Évente mintegy 48 000 ember hal meg az országban a dohányzás következtében -írja a blick.ch

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés