Az Alfa Romeo cserbenhagyó sofőrje két motorost megölt, pedig nem is vezethetett volna, áldozatait cserbenhagyta és elmenekült, egyikük a helyszínen, a másik a kórházba szállítás után életét vesztette. A bíróság most hozott döntést a két évvel ezelőtt, 2022 nyarán történt esettel kapcsolatban. Eszerint több mint négy év 4 hónapra megy börtönbe, és örökre eltiltották a vezetéstől – adta hírül a Tények.
Mint kiderült, az Alfa sofőrje kétszer okozott már balesetet. Ráadásul most eltiltás alatt vezetett, felfüggesztett börtönbüntetése volt. Előzés közben áttért a szemközti sávba, ahol belerohant a szabályosan közlekedő két motorosba. A gázoló nem segített áldozatain. Elfutott a helyszínről, három hétig bujkált, mire elkapták a rendőrök.