December 12-én jogerős ítéletet hirdetett a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa az úgynevezett Vizoviczki-ügyben érintett 14 vádlott ügyében. Az elítéltek között több, korábban magas beosztást betöltő rendőrtiszt is volt – adta hírül honlapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A bíróság úgy határozott, hogy a fegyházbüntetésre ítélt személyek szabadságvesztés-büntetése rögtön foganatosítható. Ezért az ítélet végrehajtását azonnal megkezdték a jelen lévő dr. G. Imrével szemben. További hét személy közül K. Attilát, H. Lajost és dr. K. Tamást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat tagjaival közösen fogták el a lakóhelyükön, illetve annak közelében. A többi elítélttel szemben a lakóhelyük szerint illetékes rendőrkapitányságok rendőrei hajtották végre a kényszerintézkedést.
A jogerős ítéletről történő tudomásszerzést követően a Vizoviczki László belső köréhez tartozó H. Imre azonban megpróbálta kivonni magát a kényszerintézkedés hatálya alól. A férfi és közvetlen ismerősei mobiltelefonjaikat hátrahagyva ismeretlen helyre távoztak. Erre tekintettel a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőri egységek azonnal megkezdték a személy felkutatását, majd 36 órán belül elfogták H. Imrét. A rajtaütést 2024. december 13-án, éjfél előtt pár perccel hajtották végre a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai egy monori hotelben. H. Imrét a hotel udvarán fogták el, majd őt is átadták a büntetés-végrehajtásnak.
Az ügy kapcsán a telex.hu arról számolt be, hogy a Vizoviczki László által megvesztegetett rendőrök ügyében tavaly februárban született elsőfokú ítélet. A főrendőrök akkor Vizoviczkinél is súlyosabb ítéletet kaptak. Vizoviczki László a letartóztatásban töltött időre tekintettel büntetéséből idén tavasszal szabadult.