Meglepő fejlemények kerültek napvilágra a hét éve meggyilkolt RTL sztár, VV Fanni ügyében. Novozánszki Fanni holttestét hat és fél éven át hiába keresték, kutatták. Azonban május 5-én emberi csontok kerültek elő az ajkai csónakázó tóból. Még tart azonosítása, de a helyszín tekintetében a szakértők szerint nem lehet kizárni, hogy a meggyilkolt prostituált maradványai kerültek elő – írja a Bors.
A lap szerint a most megtalált maradványok új reménnyel kecsegtetik Fanni családját. A gyilkos, B. László ugyanis Siófokon és a környékén autózott, megfelelő helyet keresve a kocsijában lévő holttest elrejtésére. Ajka egy Balaton-felvidéki település, a közelsége miatt elképzelhető, hogy Fanni holttestét végül nem a Dunában, hanem máshol tüntette el a gyilkosa.
Novozánszki Fannit amúgy májusban a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította, azaz jogilag 7 év után befejeződött az eltűnési ügye. A nő 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből, a bizonyítékok szerint bűncselekmény áldozata lett. A gyilkosság miatt, számos közvetett bizonyíték – köztük kamerafelvétel – alapján a dunaújvárosi B. Lászlót ítélték el. A férfi a gyilkosság után egy nappal, november 21-én szabadult meg a holttesttől. B. László jelenleg a 20 éves börtönbüntetését tölti.