ACNEWS

Merkel örülhet: Mercz elbukott, nem lett ma kancellár

Friedrich Merz / Fotó: Shutterstock
Friedrich Merz / Fotó: Shutterstock
Komolyra fordultak a dolgok Friedrich Merz és leendő fekete-piros kormánya számára. Merkel alighanem magában kuncog. Ő nyirta ki hajdan a mostani jelöltet.
Hirdetés
Ad image

A Bundestag reggel 9 óra óta ülésezett a plenáris ülésteremben. A cél: Merz megválasztása volt a Német Szövetségi Köztársaság 10. kancellárjának – a CDU/CSU és az SPD szavazataival.

Vita nem volt a tervben, tehát gyorsan kellett volna lezajlania. Merznek 316 szavazatra volt szüksége – a CDU/CSU-nak és az SPD-nek 328 szavazata van, vagyis a koalíciós partnerek 12 szavazatnyi, mini többséggel bírtak, elvileg. A CDU/CSU parlamenti frakciója teljes létszámban megjelent a kancellárválasztáson.

De Friedrich Merz nem kapta meg a szükséges többséget a Bundestagban a szavazás első fordulójában. Így ma már nem lesz kancellár.

Az eredmény: 310 képviselő szavazott IGEN-nel, 307 NEM-mel, három tartózkodás és egy érvénytelen szavazat volt. Merznek hat szavazat hiányzott a többséghez. Történelmi vereség! Elkezdődött az SPD utálata…

A parlamenti képviselők mellett számos vendég is jelen volt. Köztük volt Merz egykori riválisa és kinyírója: Angela Merkel volt kancellár is. Merz egykor miatta hagyta ott a politikát – most valószínűleg ő lesz az utódja a kancellári székben. Merkel kedd reggel elment a Bundestagba, világos tavaszi blézerben lépett a látogatói galériára, és elbeszélgetett a többi vendéggel, volt és leendő miniszterekkel. Aztán alighanem elégtételt érzett.

Az új koalíció este ünnepélyes keretek között gyűlt volna össze egy rusztikus vacsorára a kancellárián. Friedrich Merz személyesen gondoskodott az italellátásról, és a szolgálati autója csomagtartójában egy 10 literes hordó legjobb pilseni sört hozott hazájából, Sauerlandból Berlinbe. Behűtve készen állt arra, hogy este méltó módon csapolhassák. Bár lehet, hogy így is kiürül a hordó, csak más okokból…

Az Alaptörvény 63. cikkelye szerint a szavazás esetleges második fordulójára „tizennégy napon belül” kerülhet sor. Merznek itt is ismét egyesítenie kellene a Bundestag 630 képviselőjéből 316 főből álló, úgynevezett kancellári többséget. A Bundestag valamennyi frakciójának bele kell egyeznie a második, szerdára eröltetett fordulóba. 

Ha itt is elbukna, akkor egy harmadik szavazási fordulóban egyszerű többség lenne elegendő. Ez azonnal megtörténne. Klöckner szerint a parlament 630 képviselőjéből 621-en vettek részt a szavazás első fordulójában.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!