ACNEWS

Mi lesz velünk? Riasztó adatok a magyar gazdaságról

Illusztráció. Fotó: Pixabay
Illusztráció. Fotó: Pixabay
A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Hirdetés
Ad image

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött – erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első félévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A termelési oldalon

az ipar teljesítménye 5,7, ezen belül a feldolgozóiparé 4,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a vegyi anyag és vegyi termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti járművek gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését.

Az építőipar hozzáadott értéke 6,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 67,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.

A szolgáltatások

bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal csökkent. A legnagyobb növekedés a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (10,2 százalék). Az információ, kommunikáció ág teljesítménye 2,6, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 1,9, az ingatlanügyleteké 0,5 százalékkal emelkedett.

A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,1, a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatásé 1,4, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 2,5 százalékkal mérséklődött. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 2,9, az oktatásé 4,0, a szállítás, raktározásé 6,2, a kereskedelemé pedig 12,6 százalékkal zsugorodott.

A KSH számításai szerint a bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 1,5, az ipar 1,0, az építőipar 0,3, a termékadók és támogatások egyenlege pedig 1,2 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 1,7 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság jó teljesítménye. A szolgáltatásokon belül leginkább a humán-egészségügyi, szociális ellátás mérsékelte (0,4 százalékponttal) a GDP csökkenését.

A felhasználási oldalon

a háztartások tényleges fogyasztása 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,2 százalékkal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,8 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a nem tartós termékek esetében 9,0, a féltartós termékek esetében 4,2 százalékkal csökkent, míg a tartós termékek és szolgáltatások körében 0,1 és 0,7 százalékkal növekedett.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 6,2 százalékkal, míg a közösségi fogyasztásé 2,3 százalékkal emelkedett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,8 százalékkal nagyobb lett.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,0 százalékkal csökkent – jelentette a KSH.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás

a második negyedévben 15,6 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene jelentősen csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül csak a feldolgozóiparban figyelhető meg bővülés, míg a többi területen csökkent a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 21,3 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a második negyedévben összességében 7,6 százalékkal zsugorodott.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1247 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene 0,2 százalékkal bővült, míg az importé 5,6 százalékkal csökkent. A külkereskedelem 83 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 1,8 százalékkal emelkedett, míg a behozatal 5,1 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 6,2, importja 8,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos visszaeséséhez a végső fogyasztás 0,7, a bruttó felhalmozás pedig 7,1 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 5,4 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény csökkenését.

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött 2023 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján. A termelési oldalon az ipar teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt. Míg az építőiparé 0,4 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,8 százalékkal, a mezőgazdaságé pedig 2,3 százalékkal csökkent.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene stagnált. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 0,8 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,8 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az export volumene 3,1, az importé 5,9 százalékkal csökkent – közölte a KSH.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés