Évtizedes legendák, sztorik és rejtélyek kerültek elő Molnár György Elefánt fiókjából.
Az Omega 72 éves gitárosa legújabb, Omega: A gitár mögül című könyvében az együttes eddig ismeretlen oldalát is bemutatja, ahol érdekes titkokat árul el a csapatról és többek között a múlt hétfőn, koronavírusban elhunyt Kóbor Jánosról is.
„Még János halála előtt készült a könyv, nem kértem benne segítséget, szerettem volna teljes egészében az én nézőpontom szerint bemutatni az elmúlt évtizedeket. Tényleg minden kép egy sztori, elképesztő emlékek jutottak eszembe erről a több mint öt évtizedről. Szerettem volna elmondani a saját történetemet, ahogy én láttam a csapatot, a sikereket, az összezörrenéseket. Nem akarok álszent lenni, nem csak magasztalni szeretném magunkat, hanem a lehető legőszintébben mesélni. Sokakban merült fel a kérdés, hogy tudtunk ilyen sokáig együtt maradni, hiszen csak a Rolling Stones volt képes ennyi ideig együtt maradni. Ennek a titka, hogy az egymás iránti vonzás tartott egyben minket, amikor taszító tényezők léptek fel. A vonzás fontosabb volt” – mesélt a nehezebb időszakokról Elefánt, aki eddig titokban tartotta, hogy bizony majdnem családi botrány lett abból, hogy csatlakozott a zenekarhoz.
„18 éves voltam és majdnem egy nagy fülest kaptam az anyukámtól. Balatonföldváron játszottunk Charlieval többek között. Vége lett a tábornak, ahol minden este zenéltünk, oda jártak az Omegások is fellépni egy hajóra. Este tízkor végeztek a fiúk és jöttek a partra csajozni, izgalmas időszak volt, sok csinos lánnyal. Véget ért ez a nyári sorozat, amikor egyik este későn értem haza és édesanyám egy taslit akart adni. Mondom, miért? Erre mondta, hogy itt voltak az Omegások valami üzleti ügyben és holnap is visszajönnek. Azt hitte, hogy bajban vagyok, valamit eladtam, amit nem kellett volna vagy éppen vettem. Másnap Benkő és Laux jöttek, ültek kint az út szélén majd egy órát elegáns, érettségi öltönyükben, amikor én még nagyon early bird voltam a farmergatyámmal. Lementem a próbaterembe és a többi már történelem” – mondta Elefánt, aki továbbra se képes feldolgozni, hogy pont egy hete hunyt el a 78 éves Kóbor János, akinek pénteken tartanak gyászmisét a Bazilikában.
„Pont egy hét telt, még mindig felfoghatatlan és nem látjuk a jövőt, hogy mit lehet ezután még kihozni ebből. Remélek, és tervek vannak, a rajongók nagyon várják, hogy mi lesz a banda sorsa. Kicsit úgy érzem magam, mint Brian May, miután meghalt Freddie Mercury. Nem tudta, mi lesz a Queen sorsa Freddy nélkül. Ugyanezt érzem most Mecky nélkül is. Remélem, örök nyugalomra lel a Balatonban, ahova a közeljövőben szórja a hamvait a családja és szűk baráti köre” – fűzte hozzá.