ACNEWS

Molnár György Elefánt: Három hete tudtam, hogy Mecky meg fog halni

Kóbor János haláláról egy benzinkúton értesült egy újságírótól az Omega gitárosa. Egyelőre úgy tűnik, kétséges a zenekar jövője. Elefánt úgy fogalmazott: bármi is lesz, Mecky és az Omega halhatatlan!

Hirdetés
Ad image

Kóbor János haláláról egy benzinkúton értesült egy újságírótól az Omega gitárosa. Egyelőre úgy tűnik, kétséges a zenekar jövője. Elefánt úgy fogalmazott: bármi is lesz, Mecky és az Omega halhatatlan!

Hetek óta sejteni lehetett, hogy nagy a baj Kóbor János körül, akinek a halálhírét tegnap délelőtt jelentették be. Hosszú hetek találgatása után végül több fórumon megerősítette a csapat sajtósa, hogy a 78 éves énekes koronavírus következtében halt meg. Ahogy a tegnapi bejelentést követően, Zalatnay Sarolta kijelentéséből is egyértelműen érezhető volt, a néhai legenda nem volt beoltva a Covid-19 ellen. Az Omega 72 éves gitárosa, Molnár György Elefánt az AcNews-nak elárulta, hosszú ideje tudta, hogy nagy a baj Kóbor körül.

„Három hete tudtam, hogy Mecky meg fog halni. Nagyon reménykedtem, volt bennem egy naiv, romantikus elképzelés közben, hogy talán mégis sikerül legyűrnie a betegséget és minden jó lesz. Felfoghatatlan, hogy a barátom nincs többé. Igazi harcos volt, nem értem miért nem oltatta be magát. Ennél többet erről nem tudok és nem is szeretnék beszélni, nagyon nehéz. A haláláról egy benzinkúton értesültem, ott hívott fel az egyik lap újságírója, hogy részvétet nyilvánítson. Teljesen lesokkolt, hogy így tudtam meg” – mesélte Elefánt, aki arról se tudott, hogy az Omega Facebook- oldalán jelentették be a rajongóknak a néhai frontember halálát.

Fotó: Wikipédia

Bár még frissek a sebek, sok rajongó már arra kíváncsi, mi lesz a csapat sorsa. Benkő László halála után maga Kóbor János is többször tett arra utalást, hogy lehet itt a banda törtnetének a vége. A koronavírus-járvány miatt hosszú ideje nem léptek fel, de az utóbbi hónapokban maga Kóbor is igen optimistán állt a kérdéshez, miközben gőzerővel készült a jövő évi hatvan éves Omega jubileumra.

„Ugyanúgy érzem magam, mint Brian May, miután AIDS-ben meghalt Freddie Mercury. Tele volt kérdésekkel az Queen sorsával kapcsolatban. Nem gondolkodtunk ezen még, hogy mi lesz a csapattal, megvárjuk, míg lenyugszanak a kedélyek, meggyászoljuk Mecky-t és utána döntünk a hogyan továbbról. Bármi is lesz, Mecky és az Omega halhatatlan! A testünk eltűnhet, de amit az elmúlt közel hatvan évben letettünk az asztalra, az soha, amíg világ a világ” – mondta Elefánt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!