ACNEWS

Muszlim temető épül Budapest határában

Muszlim temető Fotó: Unsplash
Muszlim temető Fotó: Unsplash
Magyarországon mintegy 50 ezer muszlim él. 1919-ben történt itthon az első hivatalos, muszlim szertartás szerinti temetés.
Hirdetés
Ad image

Ha a jelenlegi körülmények változatlanul maradnak, a hazai muszlim vallási kisebbségnek alig két-három év múlva nem lesz hová eltemetnie a halottait – állítják a hazai vallási vezetők.

Most alig több mint 100 szabad muszlim sirhely van országszerte, a Kozma utcai Új Köztemető muszlim parcellája hamarosan betelik, néhány vidéki városban, Debrecenben, Harkányban, Miskolcon és Pécsen marad pár szabad sírhely.

Magyar Iszlám Közösség már megvásárolta a földterületet és megkapta a Miniszterelnökség elvi hozzájárulását, így hamarosan elkezdődik az első saját tulajdonú muszlim temető építése az országban.

A temető pontos helyét a szervezet még nem hozta nyilvánosságra, egyelőre azt lehet tudni, hogy Budapest határában, az M0-ás autópálya közelében lesz.

„Elhamdulillah, a mai napon kifizetésre került a leendő muszlim temetőnek szánt földterület. Ha minden rendben lesz, 1-2 éven belül, mire betelik a budapesti iszlám parcella, megnyithatjuk a saját temetőnket! Amin” – írta egy Facebook-bejegyzésében Bolek Zoltán, a közösség vezetője.

Eredetileg 40 millió forinttal számoltak, de ez kevésnek bizonyult. A szükséges forrásokat adományokból fogják összegyűjteni, és Törökországból is jelentős támogatás érkezhet a tervre.

Az új temetőben a szertartások természetesen muszlim hagyományok szerint zajlanak majd, amelyek szerint többek közt tilos a hamvasztás, helyette lepedővel tekerik be a testeket, és a halott lábának Mekka felé kell mutatnia a félkoporsóban.

(Forrás: Blikk, Facebook)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés