Ötnapos, több tízezer fős sztrájkra készülnek a rezidens orvosok július végén, mert minden jel azt mutatja, hogy nem kapják meg az általuk követelt jelentős fizetésemelést – írja a The Guardian.
Tom Dolphin, a Brit Orvosszövetség tanácselnöke elmondta, hogy 29 százalékos béremelést szeretnének kiharcolni a sztárjkkal. Ez, a magas összeg egy számolás következménye, ugyanis a rezidens orvosok reálértékben épp ekkora összeget veszítettek az utóbbi 17 évben.
Dolphin hangsúlyozta, hogy nem hajlandóak tárgyalni a béremelés mértékéről, mert elvi alapokon nyugszik, illetve csak a korábbi fizetésüket szeretnék visszaállítani. A Brit Orvosszövetség tanácselnöke hozzátette:
„Tavaly két évre 22 százalékos béremelést kaptak ugyan, de a folyamatot idén nem követte hasonló döntés, vagyis egyre távolabb kerül a fizetésük értékének helyreállítása.”
A brit egészségügyi minisztérium 5,4 százalékos bérfejlesztést ajánlott a rezidenseknek, hiába. Wes Streeting egészségügyi miniszter közölte, hogy nem fogják felülvizsgálni a javaslatukat, továbbá az orvosszövetség követelését teljesen ésszerűtlennek nevezte.
Mindkét oldal kitart az álláspontja mellett, emiatt pedig mostanra patthelyzet alakult ki. A szakszervezet ragaszkodik a 29 százalékhoz, és elszántak, hogy addig folytatják a sztrájksorozatot, amíg meg nem kapják a kért fizetésemelést – akár egy több évre szóló megállapodás keretében.