ACNEWS

Nagy a baj: zátonyra futott a világ legnagyobb jéghegye

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A világ legnagyobb jéghegye az Antarktiszon futott zátonyra, csupán 70 kilométerre egy szigettől, amit az állatok paradicsomának tartanak.
Hirdetés
Ad image

A jelek szerint a világ legnagyobb jéghegye futott zátonyra az Antarktiszon. Jelentette be a brit kutatószervezet, a British Antarctic Survey (BAS).

Az A23a jéghegy a becslések szerint mintegy 3360 négyzetkilométeres. A jégtábla 2020 óta sodródik észak felé. Útja miatt félő, hogy összeütközhet a gazdag állatvilágáról ismert Dél-Georgia szigetével.

Amennyiben a jéghegy összeütközik, a tudósok többek között a pingvinek, fókák és más állatok azon képességéért aggódnak, hogy tudják-e majd táplálni utódaikat – írja a heute.at.

A jéghegy potenciálisan „megszakíthatja a táplálkozóhelyekre vezető utat, és arra kényszerítheti a felnőtt állatokat, hogy több energiát fordítsanak az utazásra” – magyarázta a BAS. „Ez viszont csökkentheti a szigeten élő fiatal állatokhoz és fiókákhoz eljutó táplálék mennyiségét, és így növelheti az elhullást”.

A jéghegy azonban a jelek szerint március 1. óta 73 kilométerre rekedt a szigettől. „Ha a jéghegy a zátonyon marad, nem számítunk jelentős hatására a helyi élővilágra” – mondta Andrew Meijers, a BAS szakértője.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!