Sorsjegyeket és a bevétel részét is elsikkasztotta egy somogyi lottózóban dolgozó nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene –tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Közleményükben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 decembere és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le anélkül, hogy ellenértéküket kifizette volna, mert abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez jut, és abból rendezi a hiányt. Tettét úgy próbálta leplezni, hogy a lekapart, nyeretlen sorsjegyeket megtartotta, azokat meglévőként tüntette fel a leltárjelentésekben – tették hozzá.
Az ügyészség kitért arra is, hogy az asszony a lottózó 2022. májusi forgalmának egy részét is eltette, így összesen 1,5 millió forint kárt okozott. Bár a vádlott a cselekmény felderítése után együttműködött a nyomozóhatósággal és megtérítette a kárt, az ügyészségnek az eredményes közvetítői eljárás ellenére is vádat kellett emelnie ellene, mert tette akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – jegyezték meg. Hozzáfűzték: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Fonyódi Járásbíróságnak.