ACNEWS

Nem hívott mentőt az úton haldokló utasához a részeg sofőr

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Melania a roncstól pár lépésre eszméletlenül feküdt, a kocsi részeg sofőrje nem hívott mentőt hozzá, sőt, elzavarta, aki segíteni akart.
Hirdetés
Ad image

Huszonegy hónap telt el azóta, hogy Sujbert Melania meghalt Ősi határában egy autóbalesetben, de édesanyja, Margit azóta sem tért magáéhoz a sokkból. Úgy érzi, ha a tragédiáért felelős részeg sofőr és barátja azonnal mentőt hív, a lánya még ma is élhetne. Ehelyett a barátjával egy órán át tébláboltak a roncs mellett, aki pedig segíteni akart, azt elzavarták.

Elzavarták, aki segíteni akart

„Sosem felejtem el a hajnalt, amikor kora reggel kiabálva bezörgetett a rendőr. Azt mondta, hogy szomorú hírt kell közölnie, Meli lányom többet nem jön haza. Olyan sikoly tört ki belőlem a hír hallatán, amilyet csak a gyerekét elvesztő anya adhat. Kimentem a párommal a helyszínre, ahol a rendőrök fogadtak, a kislányomat már elvitte a halottszállító” – mesélte az AcNews-nak Margit. Mint mondta, Meli a helyi Pizza Bárban bulizott pár tucat fiatal társaságában. Hajnali fél 4-kor hazaindult, amikor két falubeli, Kristóf és Laci lefékezett mellette. Felajánlották, hogy hazaviszik kocsival. Azonban Kristóf nem állt meg Meliék házánál, hanem továbbszáguldott Várpalota felé, majd a falu határában egy fának ütközött és a kocsi felborult. Melani kirepült a kocsiból, megrepedt a mája, combcsonttörést, gerincsérülést szenvedett, kórházba szállítás közben, a mentőautóban halt meg.

„Hiába álltak meg az autósok, kérdezték, hogy kell-e segítség, Kristófék mindenkit elzavartak. Egy órán át nem hívtak mentőt a lányomhoz, aki egy bokorban fekve küzdött az életéért. Végül egy autós tárcsázta a segélyhívót. Megérkeztek a tűzoltók, egyikük vette észre a földön fekvő, eszméletlen lányomat. Ő szólt a rendőröknek. Akkor még élt, lélegzett. A két fiú azt állította, nem tudják, Meli hogy került oda. Még azt is letagadták, hogy ismerik őt.”

Ugyanúgy maradt minden a lánya szobájában

„Most a lányom szobájában beszélgetünk – folytatja Margit. – Itt mindent ugyanúgy hagytam, ahogy volt. A falakon Meli fotói lógnak, boldognak látszik. Egyetemre készült, pszichológus akart lenni. Gyakran egyszerre mondtunk ki szavakat, mondatokat, kitaláltam a titkos kívánságát. Halálával akkora sokk ért, amiből azóta sem tudok kijönni.  Úgy fekszem le, hogy tudom, ő meghalt. De álmaimban újra ott van velem. Hallom a nevetését, látom a kedves mosolyát. Amikor felébredek, szembesülök azzal, hogy elvették a jövőjét. Nem lehet feleség, nem lehet édesanya… Soha nem tudok megbocsátani annak a két fiúnak, még a jó isten sem adhat nekik feloldást azért, amit tettek.”

Margitnak az is fáj, hogy a bírósági tárgyaláson a balesetért felelős sofőr, Kristóf arcán nem lát megbánást. Soha nem kért tőle bocsánatot sem. Az édesanya férje készített egy padot a temetőben, Melani sírja mellett. Margit hetente háromszor kimegy oda a másik lányával, Melani ikertestvérével, leülnek és csendben, könnyes szemmel emlékeznek Melanira. Aki csak 23 éves volt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!