Az idén megrendezésre kerülő párizsi olimpiára a francia meteorológiai szolgálat már most azt jósolja, hogy a szokásosnál is nagyobb lesz a hőség Franciaországban a játékok ideje alatt, mint a megszokott. A sportolók és a tudósok pedig egyöntetűen vallják, hogy a nyári olimpia, mint olyan, mára már lehetetlenné vált a felmelegedés miatt. A klímakutatók most mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy pár éven belül újra kell gondolni az olimpia kezdési időpontját. Ennek érdekében a Portsmouthi Egyetem tudósai és a sportolók egy csoportja most összefogott, hogy közösen lépéseket tudjanak tenni. Mindannyian attól tartanak, hogy a folyamatosan emelkedő hőmérséklet miatt a sportolók fizikailag és mentálisan egyaránt összeomolhatnak. Ami akár halálhoz is vezethet.
Ezért azt ajánlják első körben, hogy változtassa meg az Olimpiai Bizottság a versenyek időpontját és rendezzék meg inkább hűvösebb hónapokban. „A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítések nélkül, hogy a Föld hőmérséklete olyan pályára állt, amely szinte lehetetlenné teszi a nyári olimpiai játékok megrendezését.” – idézte a SkyNews Kaitlyn Trudeau-t, a Climate Central vezető munkatársát. A jelentés a halasztás mellett azt is szorgalmazza, hogy a szervezők vezessenek be jobb hidratálási és hűtési lehetőségeket a sportolóknak. Valamint szeretnék, ha az olimpián felhívnák a figyelmet az éghajlatváltozásra is.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szóvivője válaszában elmondta, hogy a szervezet úgy ütemezte a versenyszámokat, hogy elkerüljék a hőséget. Emellett kifejlesztettek egy sor eszközt, amiknek a segítségével a versenyzők biztonságban lesznek a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoktól. A közleményben hozzátették, hogy a rendezvények helyszínein a hőmérsékletet szorosan figyelemmel kísérik. „A sportolók és a nézők számára a lehető legjobb körülmények biztosítása a legfontosabb prioritás.” – hangsúlyozta a szóvivő.