Nagy a baj a Baranya vármegyei Versenden, szeptemberben nem lesz mit enni az ovisoknak, mert a falu vezetői nem tudják kifizetni a 15 millió forintos tartozást az ételszállító cégnek. Mindenki tanácstalan. Szeptember másodikán kinyitja kapuját az ovi és az iskola, és nem kapnak ebédet a kicsik. Ráadásul a falunak ellen csődeljárás zajlik. Ennek oka, hogy az előző polgármester ellopta a gyerekek étkeztetésre szánt 15 millió forintot. Ráadásnak az uniós pályázaton nyert 74 millió forintot is a maszek számlájára utalta át.
„Úgy tudom, amióta kipattant a botrány, azóta nem látni itt a volt polgármestert. Tán még a faluból is elköltözött. Nagyon aljas dolog, amit tett. Pedig nem volt ő ilyen, jó ember volt, de azzal, hogy ellopta a versendi gyerekek ebédpénzét, a börtönben van a helye” – vélte az expolgármester szomszédja.
A Kúria márciusban mondta ki Kárász Istvánról, Versend polgármesteréről, hogy méltatlanná vált a posztjára. Pedig voltak intő jelek, hogy nincs vele minden rendben. Először hét éve üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásért és sikkasztásért találták bűnösnek. Akkor pénzbüntetést kapott. Egy év múlva költségvetési csalásért már egy év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. Az AcNews információja szerint most újra bíróság elé kell állnia. A vád szerint üzletszerűen elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalásért kell felelnie. Utódja abban bízik, hogy a kormány segít, nem hagyja, hogy éhezzenek az óvodások és a kisiskolások.
„A kisfiam most lesz ötéves, szeptember másodikán megy a középső csoportba. A kedvenc kajája a palacsinta, a spagetti meg a rántott húst sült krumplival – sorolta az Acnews-nak egy neve elhallgatását kérő édesanya. – Na, ilyet ilyet biztosan nem kap a gyerekem. Valószínűleg átíratjuk őt a tőlünk 5 kilométerre lévő Szajkra, az ottani oviba. Ahogy más anyukák is tervezik ezt. Inkább vállalom, hogy ingázom majd a kisfiammal, de a gyerekem nem maradhat éhes.”