Korábban Volodimir Zelenszkij elnök arról számolt be, hogy „jelentős számú” észak-koreai katona csatlakozott az orosz támadó hadműveletekhez a Kurszki területen.
Miközben a Kurszki területen harcoltak, észak-koreai katonák egy csoportja tüzet nyitott az Oroszországért harcoló csecsen Akhmat egység tagjaira – jelentette a HUR hivatalos Telegram-csatornáján keresztül. A támadásban nyolc orosz katona vesztette életét. A hírt nem lehetett eddig ellenőrízni.
A HUR szerint az incidens az orosz és az észak-koreai katonák közötti nyelvi akadályok miatt következett be, ami továbbra is nehézséget jelent a harctéren.
Zelenszkij korábban bejelentette, hogy az észak-koreai állománynak „érezhető veszteségei” vannak, de számadatot nem közölt – írja a kyivindependent.com.
Ukrán és nyugati tisztviselők 2024 őszén arra figyelmeztettek, hogy több mint 10 000 észak-koreai katona gyűlt össze a Kurszki területen, készen arra, hogy segítse Oroszországot abban a kísérletében, hogy kiszorítsa az ukrán erőket a térségből.
Az orosz hadsereg különleges protokollokat vezetett be azokon a helyeken, ahol észak-koreai személyzet tartózkodik. Az orosz katonáknak ellenőrzésen kell átesniük, mielőtt belépnek ezekre a területekre, telefonjaikat és elektronikus eszközeiket pedig elkobozzák.