ACNEWS

Orbán Viktor döntött: ledobja

Forrás: YouTube
Forrás: YouTube
Kiderült Orbán Viktor titka: ezzel az edzéstervvel dobja le a kilókat a magyar miniszterelnöktől.
Hirdetés
Ad image

Orbán Viktor feltűnő változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban, amit a kötcsei piknik vendégei szóvá is tettek. A Blikk úgy tudja, hogy a miniszterelnök szigorú edzésbe kezdett az elmúlt hónapokban. Orbán állítólag már korábban elhatározta, hogy életmódot vált, azonban túlerőltette magát. Így orvosai tanácsára hosszú időre fel kellett függesztenie az edzést. Azonban ennek szerencsére vége.

„Másfél évig szenvedtem vele, míg végül elmúlt, így végre újra elkezdhettem sportolni. Most, amikor az időm engedi, csinálom.” – erősítette meg a lapnak a miniszterelnök. Orbán közvetlen környezete szerint azonban a politikus csak szerénykedik. Hetente 4-5 alkalommal ugyanis kőkemény edzéseket csinál gömbsúlyokkal, azaz kettlebellekkel. Ezt az eszközt, amit eredetileg a szovjet hadseregben használtak olyannyira megkedvelte Orbán, hogy még az útjaira is magával viszi. Sőt, még személyi edzőt se fogadott fel a miniszterelnök, inkább önmaga állította össze az edzéstervét.

A sport mellett pedig igyekszik odafigyelni az étkezésre is, bár ez az életmódválás legnehezebb része számára. Saját elmondása szerint ugyanis túl jó az étvágya, még a vasszöget is megenné. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit fogyott a miniszterelnök, az viszont a kötcsei felvételeket látva egyértelmű, hogy sokkal slankabb és erősebb lett.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés