Január közepén borzalmas események törték meg Hoya-i kertvárosi idillt. Sabrina H. felvágta 5 éves kislánya hasát, hogy kiűzze belőle a démont. Az orvosok hetekig küzdöttek a kislány életéért. Végül a kórházban vesztette életét.
Nem sokkal a szülés után Sabrina fotókat osztott meg a babáról és a boldog családról. Felhőtlenül boldognak tűntek. Azonban ez az idill azonban nem tartott sokáig. A szomszédok a BILD-nek elmondták, hogy a gyerek ‘furcsa’ volt. „A kicsi mindig nyugtalankodott, nyűgösködött. Kiszaladgált az utcára”. A beszámolók szerint volt, hogy perceken keresztül üvöltött, majd elkezdett rugdosni, végül hisztéria rohamot kapott. A roham percekig tartott, majd ahogy jött, úgy el is múlt.
Az ismerősök szerint az édesanya egyedül maradt a csöppséggel, miután az apuka állandóan úton volt munkaügyben. Ráadásul a kislányt egy speciális igényűeknek létrehozott óvodába kellett vinni, minden reggel, busszal. „Az anya biztos megőrült ettől a helyzettől” – kommentálta az egyik szomszéd az eseményeket.
A végzetes napon Sabrina H. kétségbeesetten hívta a férjét. Annak azonban ismét dolgoznia kellett. Ekkor hangzott el a mondat, miszerint „Kivágom belőle a gonoszt”. A férfi azonnal hívta a rokonokat, akik riasztották a rendőrséget. A kislányt élve találták meg, de felvágott hasfallal, gyomorral. A gyereket azonnal kórházba szállították, ahol heteken keresztül küzdöttek az életéért. Azonban a napokban életét vesztette. Az anyát most gyilkossággal vádolják, azonban a pontos körülmények még ismeretlenek.