Eddig több mint 200 tervezett műtét maradt el és 40-50 akut beteget küldtek tovább távolabbi intézménybe. Szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyermeket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak. Ugyanis a Népszava cikke szerint Szegeden hét hete nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás. Van, akit mentővel visznek a távoli kórházba. De az is előfordul, hogy a szülő saját autóval indul Debrecenbe, vezeti végig a 225 kilométeres utat. Budapesten az Országos Baleseti Intézet, a Szent János-, a Heim Pál-, illetve a Bethesda kórház fogadja a szegedi gyereket.
A botrányt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) robbantotta ki. Miután közölte, hogy a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti műtőjét leállították, felkeresték az SZTE-t, majd Takács Péter egészségügyi államtitkárt is. Választ azonban nem kaptak és a kialakult helyzet sem változott. Ezután személyes egyeztetésen jelezték a problémát Pintér Sándor belügyminiszternek. „A miniszter úr, értesülve a helyzetről, azonnal megkezdte az intézkedést, és másnap már az intézményben voltak az illetékes hatóságok” – idézte a Blikk a MOK közleményét.