Alaposan megviselte az énekesnőt a Gucci-házban betöltött szerepe.
Nemrégiben bemutatták a Gucci-ház című filmet, melyben Lady Gaga, Patrizia Reggianit alakítja. ÍOlyannyira átszellemült a szerepe kedvéért, hogy a végén, már az általa formált személy démonai is megtalálták, mely miatt szakember segítségére szorult.
„Állandóan Patrizia voltam. Folyamatosan akcentussal beszéltem, még ha olyan dolgokról volt is szó, amiknek semmi köze nem volt a filmhez. Nem tettem úgy, mintha Maurizio várna rám odalent, a saját életemet éltem, csak egyszerűen úgy éltem, mint ő. Hazahoztam magammal a benne élő sötétséget. A forgatás vége felé felfogadtam egy pszichiátriai szakápolót. Szükségem volt rá. Úgy éreztem, így biztonságosabb számomra – mondta a Varietynek adott interjújában Gaga, majd azzal folytatta, hogy nem akarja, hogy bárki is az ő példáját kövesse. – Nem gondolom, hogy bármelyik színésznek el kéne mennie ilyen határokig. Állandóan azt kérdezem magamtól, hogy teszem ezt. Rengeteg extrém művészi darabot csináltam már pályafutásom során, amelyeknek kitettem a testemet és az elmémet. Olyan, mintha egy diónyi szomorúság lenne a gyomromban, miközben ezt mondom neked. Nem tudom, miért vagyok ilyen. Azt hiszem, a legjobb válasz, amit adhatnék, hogy van egyfajta romantikus kapcsolatom a művészetért való szenvedéssel, ami fiatal lányként alakult ki bennem, és ez néha túl messzire megy. Amikor túl messzire megy, nehéz lenne egyedül visszaszorítanom.”