Megszűnik a Fidesz–KDNP önkormányzati frakciója Pakson, a négy érintett képviselő a jövőben függetlenként folytatja munkáját a képviselő-testületben.
A politikusok döntésüket azzal indokolták, hogy így hatékonyabban és hitelesebben tudják képviselni a város érdekeit. Véleményük szerint a paksi energetikai fejlesztésekkel kapcsolatos megszólalásaik pártpolitikai színezetet kapnának, ha továbbra is fideszes képviselőként lépnének fel.
A volt frakciótagok szerint különösen fontos, hogy a Paksi Atomerőmű és a Paks II. beruházás ügye ne országos politikai viták részeként jelenjen meg. Aggodalommal figyelik az új kormányzat álláspontját, amely korábban jelezte: felülvizsgálná a Paks II.-ről szóló megállapodás feltételeit – írja a 24.hu.
Az ügyben korábban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is arról beszélt, hogy szükséges lehet a szerződések áttekintése. Az orosz kivitelező ugyanakkor azt közölte, hogy álláspontja szerint a projekt a terveknek megfelelően halad.
A paksi politikai erőviszonyok 2024-ben változtak meg jelentősen, amikor az önkormányzati választáson a Fidesz 26 év után elveszítette vezető szerepét a városban.



