ACNEWS

Pokoli invázióra számíthatunk: ellepték a betolakodók az országot

Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia
Soha nem látott mennyiségben lepte el Magyarországot a csipkéspoloska. Természetes ellensége nincs, de legalább csíp.
Hirdetés
Ad image

Egyre több magyarországi település lakóinak az életét keserítik meg a csipkéspoloskák. A HelloVidék beszámolója szerint már-már invázióról lehet beszélni Miskolc, Zalaegerszeg, Veszprém és Bonyhád esetében is. A legtöbb helyen permetezéssel próbálnak védekezni ellenük, azonban ez a hatalmas fák esetében nem olcsó. Ellepik a fákat, a balkonokat, sőt, a száradó ruhákon is nagy számban találkozni velük.

Leggyakrabban a tölgy és platánfák levelein szeretik meghúzni magukat, azonban kedvelik a hárs, juhar és egyes gyümölcsfák leveleit is. Szélsőséges esetben pedig akár a fa szinte teljes lombkoronája is tönkremehet. Éppen ezért nemcsak az erdőkben, de a lakott területeken is jelentős gondot okoznak. Hiszen, nemcsak a növények halnak meg szépen lassan miattuk, de még csípnek is. Az érzékeny bőrű embereknél ez könnyen gyulladáshoz vezethet. Irtásuk pedig nem egyszerű feladat. Egyrészt ilyen hatalmas területen – csak hazánk esetében majd 600 ezer hektárról beszélünk – roppant nehéz megoldani az erdők kezelését. Ráadásul a csipkéspoloska ellen hatékony szerek más rovarokra is veszélyese. Köztük több fontos beporzóra is.

„Mivel igazi természetes ellensége nincs, ezért arra kár alapozni, hogy majd valahogyan megtalálja a kiegyensúlyozott helyét az európai ökoszisztémában. Mesterséges védekezés egyelőre nem ismert, az erdészetek más területeken dolgozó szakemberek bevonásával jelenleg Európa-szerte igyekeznek megoldást találni a problémára. Nehezíti a védekezés kidolgozását az is, hogy még ha lenne is rendelkezésre álló, környezetbarát és hatékony kémiai anyag ellene, akkor sem lenne egyszerű megoldani a többmillió hektárnyi érintett európai erdő kezelését. Ilyen anyag megléte esetén is legfeljebb a városi parkok, kisebb kirándulóerdők és egyedi fák kezelése tűnik elképzelhetőnek.” – mondta el Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!