Az új magyar krimivígjáték, a Nyugati nyaralás című film a 80-as évekbe repít vissza, a női főszereplőt, a Mauer család Krisztáját Pokorny Lia alakítja. A színésznőnek még akadnak emlékei a 80-as évekből, ezért is szerettük volna megtudni, hogy milyen volt visszarepülni az időben.
Milyen érzés volt visszacsöppenni a 80-as évekbe?
Tulajdonképpen én nagyon szeretem ezt a kort, bár nyilván az idő meg is szépíti. Érdekes, valóban nem volt akkora szabadság, mint most, de egy élhető tempóban éltünk, és amink volt, azzal kibékültünk. De ott lógott a levegőben az is, hogy változás következik. Bár tényleg elképzelhetetlen volt, de azt hiszem, valahogy mégis érzékeltük, hogy valami jó jön. Ott volt a határon túl a Nyugat: onnan szivárogtak be hírek, tárgyak és a divat is. Én például kaptam ruhadarabokat a nagybátyámtól, aki az NSZK-ban élt. Izgalmas volt arra gondolni, hogy a világban valahol van olyan, hogy jó, meg szabadság. Nekünk egy viszonylag boldog gyermekkort adott a '80-as évek.
Van valami kedves emléked ebből az időszakból?
A közösségi élet nagyon erőteljes volt, hiszen nem a számítógép előtt ültünk, hanem minél több időt töltöttünk a barátokkal. A táborokat fantasztikusnak tartottam, illetve őrsök voltak az iskolában, kis-, és nagy dobosok lehettünk, őrsi gyűlésekre járhattuk, naplót vezettünk róla. Ezek, és a balatonozások az unokatestvéreimmel a kedvenc emlékeim.
Merrefelé utaztatok, kék vagy piros útlevéllel?
Nem nagyon utaztunk külföldre, az kevésbé adatott meg számunkra, nekünk a Balaton volt a nyaralás. De az emlékezetes maradt, amikor meglátogattuk a nagybátyámat az NSZK-ban. Döbbenetesnek tartottam, mekkora volt ott a gazdagság hozzánk képest: például azt, hogy milyen autóval járt a nagybátyám. Egy Opelje volt, ami ma már teljesen átlagosnak számít itthon, de nekem akkor nagy szó volt. Bár nem beszélgettem kint senkivel, a saját kudarcomnak és szégyenemnek éreztem, hogy nem úgy élünk, ahogy ők. Szorongtam attól, mekkora a távolság az ott és az itthon között, ennek ellenére jó volt itthon eldicsekedni azzal, amit kint láttam.
Volt valami olyan utazási élményed ebből az időből, amit soha nem felejtesz el? Ruhába varrt valuta?
Nem emlékszem valutacsempészésére, mert a szüleim ettől szerintem megkíméltek volna. Úgy ítélhették meg, hogy jobb a gyereknek, ha nem tud ilyen részleteket – egyrészt így nem kotyoghattam el, és nem került rám miatta teher. A nagybátyám mellett nem is volt arra szükség odakint, hogy nálunk sok valuta legyen. A szüleim elég szabálykövetőek voltak, erős nyomás lett volna számukra, ha ilyen fortélyokhoz kell folyamodniuk.
Mi volt az, ha külföldre mentél, amit mindenképpen megvásároltál, mert itthon kuriózumnak számított?
Én még kamasz voltam, tehát még nem is nagyon mertem volna vásárolni. Mindennek örültem, amit láttam (sokkal több dolog volt például a boltokban) és annak, hogy más ételeket ehettem. A divatlapokat szerettem nagyon olvasgatni, felfedezni, mennyi mindent árulnak odakint. Mindenki nagyon jólfésült volt, szép sminkben és ruhában, gyönyörű bútorok között. Ebből lehetett rendelni, vásárolni – ma már szórólapnak felelne meg, de én ezt kincsként lapozgattam, forgattam.
Van valami olyan ruhadarab ebből az időszakból, amit ma is szívesen viselnél? Mi volt a kedvenc öltözeted?
Az említett répanadrágot, amit kaptam a nagybátyámtól, azt abszolút elhordanám ma is. Illetve volt egy esőkabát, ami elképesztően nézett ki, és annyira vagány, különleges, érdekes darab volt, hogy az édesapám nem is engedte, hogy viseljem. Nem akarta, hogy feltűnő legyek az iskolában. Ezt az esőkabátot felnőttkoromig őrizgettem egyébként, akkor vettem fel először: nem tudom, hova tűnt azóta, mert azt nagyon szerettem, és még ma is szívesen hordanám.
Szívesen élnél újból abban az időszakban?
Azt nem mondom, hogy szívesen élnék ebben az időszakban, de örömmel visszamennék kukucskálni: megfigyelni magamat és a családomat és kicsit újra az otthonomban lennék. Nagyon érdekes, hogy egy bizonyos korban az ember milyen nosztalgikus lesz és mennyire vágyik a gyermekkori emlékekre, élményekre. Most már a filmek adnak lehetőséget erre az időutazásra, én a Nyugati nyaralás által tényleg visszacseppentem a gyerekkoromba. Látható a filmben egy olyan ülőgarnitúra, ami a mi nappalinkban is megtalálható volt – ezt az örökölt garnitúrát éppen Nyugat-Németországból kaptuk. Egy ilyen látható abban a szállodai szobában is, amibe a Nyugati nyaralás története szerint a Maurer család beköltözik. Ahogy nézem ezeket a tárgyakat a filmben, eszembe jutnak bizonyos emlékek a gyerekkoromból. Nekem a film hozta vissza ezeket az emlékeket, így repülök vissza az időben.
