2026. Január 17.   |   Antal, Antónia napja

Hirdetés

A szomszéd is katonákat küld Grönlandra

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Szlovénia is katonákat küld Grönlandra: két tiszt vesz részt egy dán vezetésű NATO-gyakorlat előkészítésében.

Hirdetés

A szlovén kormány döntése értelmében Szlovénia is bekapcsolódik a Grönlandon tervezett, dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésébe. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint két szlovén katonatisztet küldenek a térségbe, akik a következő napokban indulhatnak útnak.

A közlés szerint a gyakorlat pontos időpontjáról egyelőre nem született döntés, ugyanakkor a részvételhez szükséges előkészítő eljárásokat már elindítják. A két tiszt feladata a tervezés és a végrehajtás előkészítésében való részvétel lesz – írja a Portfolio.

Szlovénia ezzel több európai országhoz csatlakozik: Franciaország, Németország, Svédország, Norvégia, Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság már korábban jelezte, hogy katonákat küld Grönlandra.

A szlovén kormány indoklása szerint Grönland és az Északi-sarkvidék a NATO stratégiai koncepciójában kiemelt jelentőségű térségnek számít. A tervezett gyakorlat célja a regionális biztonság erősítése, valamint a szövetséges országok közötti együttműködés elmélyítése.

A határozat azt is rögzíti, hogy ha a tervezés során felmerülne a szlovén hadsereg nagyobb arányú részvétele, arról a kormány külön döntést hoz majd.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés