2026. Augusztus 13.   |   Ipoly napja

Hirdetés

Putyin átlépett egy vörös vonalat, Japán azonnal tiltakozott

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Vlagyimir Putyin először látogatott el a Japán által is magáénak követelt Kuril-szigetekre. Tokió szerint az orosz elnök útja elfogadhatatlan.

Hirdetés

Miközben Vlagyimir Putyin egy halfeldolgozó üzemben halikrát kóstolt és helyiekkel beszélgetett, Japánban már egészen más hangulat uralkodott. Az orosz elnök csütörtökön először látogatott el személyesen a Kuril-szigetek egyikére, Iturupra, amelyet Japán Etorofu néven saját területének tekint. Tokió azonnal tiltakozott a látogatás miatt – írta a BBC.

Putyin most először ment el a vitatott szigetre

Az orosz elnök távol-keleti útjának részeként érkezett Iturupra, ahol egy halfeldolgozó üzemet, egy kórházat és egy iskolát is meglátogatott, majd találkozott Valerij Limarenkóval, a Szahalin régió kormányzójával. Az orosz állami média szerint Putyin számára ez volt az első személyes látogatás a Kuril-szigeteken.

A látogatásnak azonban jóval nagyobb jelentősége van annál, mint hogy az orosz elnök megtekintett néhány helyi intézményt. Iturup egyike annak a négy déli szigetnek, amelyre Oroszország és Japán egyaránt igényt tart. Moszkva ellenőrzése alatt állnak, Tokió azonban Északi Területek néven Japán részének tekinti őket.

A helyzet különös történelmi örökség: a Szovjetunió a második világháború utolsó napjaiban foglalta el a szigeteket. A vita azóta sem rendeződött, és részben emiatt Oroszország és Japán mindmáig nem kötött formális békeszerződést a második világháború lezárásáról.

Japánnak nagyon nem tetszett Putyin látogatása

Tokió reakciója nem késett sokáig. Toshimitsu Motegi japán külügyminiszter közölte, hogy kormánya határozottan tiltakozik Putyin látogatása ellen.

„Az Északi Területek, köztük Etorofu szigete, történelmileg és a nemzetközi jog szempontjából is Japán elidegeníthetetlen területei” – fogalmazott Motegi.

Japán korábban is tiltakozott, amikor magas rangú orosz politikus érkezett a térségbe: 2021-ben Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök iturupi látogatása váltott ki diplomáciai konfliktust. Putyin azonban államfőként most először jelent meg személyesen a szigeten.

A háború óta még távolabb került egymástól Moszkva és Tokió

Putyin a látogatását megelőzően a Szahalin-szigeten rendezett orosz haditengerészeti gyakorlat záró szakaszán is részt vett. Egy hadihajó fedélzetén arról beszélt, hogy Moszkva szerint a Kuril-szigetek jelenlegi státuszát a második világháború utáni nemzetközi megállapodások rögzítették. Ugyanakkor azt állította, Oroszország korábban kész lett volna megoldást keresni Japánnal.

A két ország kapcsolata az ukrajnai háború kitörése után tovább romlott. Japán csatlakozott az Oroszországgal szembeni szankciókhoz, Moszkva pedig 2022-ben felfüggesztette a békeszerződésről szóló tárgyalásokat.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés