Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetője megfenyegette azokat a nyugati cégeket, amelyek Oroszországban maradtak, és károsítják Moszkva érdekeit.
„Meg kell fojtani őket”
– mondta Putyin egy vállalkozókkal tartott találkozón, válaszul egy üzletember felhívására, hogy korlátozzák az amerikai technológiai cégek, a Zoom és a Microsoft tevékenységét, amelyek jelenleg csak korlátozott szolgáltatásokat nyújtanak Oroszországban – idézi a Heute.
Sok nyugati vállalat elhagyta Oroszországot, vagy jelentősen csökkentette tevékenységét az országban, miután Moszkva 2022 februárjában megkezdte katonai offenzíváját Ukrajna ellen.
„Senki sem lett kiutasítva (…), a legkedvezőbb feltételeket teremtettük meg számukra, hogy a mi piacunkon működhessenek, és ők megpróbálnak megfojtani minket” – mondta az orosz elnök. „Ugyanúgy kell reagálnunk, tükrözni kell a cselekedeteiket.”
Donald Trump amerikai elnök Oroszországgal való kapcsolatok javítására irányuló erőfeszítései miatt a média szerint sok amerikai cég vissza akar térni az orosz piacra.